Ez a lekvár, amihez rengeteg nagyon sok türelem kell, viszont a végeredmény (majdnem) mindenért kárpótol. De tényleg csak majdnem :P
A ribizlit vagy szereti az ember, vagy nem, már ha egyáltalán ismeri, mert én már a sokadik emberbe botlok, aki ezt a típusú fehér színű ribizlit nem ismeri. Én ismerem, tatának is volt a laposi kertben, igaz volt a másik, piros fajta is, de én régen, gyerekkoromban is inkább a fehéret szerettem. Mióta nincsen a laposi kert, azóta nem is ettem ezt a fajta ribizlit, de a múlt héten hétfőn Tündi néni megörvendeztetett engem egy kiló ribizlivel. Ő nem szereti, van egy bokra, és leszedte nekem, hogy ne a bokron menjen tönkre. Ettünk belőle jó sokat, nagy örömömre Editkének is bejött a ribizli, de hát egy kilót nem tudtunk megenni, és így a maradékból lekvár lett. De magam sem gondoltam, hogy ez ilyen munkás lesz... 2 óra megfeszített munkával lett 2 egész üveg lekvárom... :D Igazi kézműves termék azt hiszem, így majd valami ünnepnapon esszük meg, főleg, hogy az egyiket még le is passzíroztam, így az mag nélküli lett, na ilyet se csinálok többet, de tény, hogy nagyon szép színe lett. Mivel a ribilzi savanykás gyümölcs, így a 70 dkg ribizlit kiegészítettem egy kevés almával is, hogy ne legyen olyan fenékösszehúzós a lekvár. A cukor felét stiviára cseréltem, hogy "egészségesebb" legyen.
Hozzávalók:
- 70 dkg ribizli
- 2 alma
- 20 dkg cukronak megfelelő stíva
- 20 dkg cukor
- egy dzsemfix
- sok türelem
A sok türelem tényleg kell! Mert először is le kell szedni a ribizlit a kis száráról, ez nagyon babra munka. Egy darabig Editke is segített ebben, de aztán közölte, hogy ennek sose lesz vége, amiben majdnem igaza is volt, de hát nincsen olyan hosszú, aminek ne lenne egyszer vége, ezt anya mondta nekem, azóta is észben tartom :D
Aztán ha ez megvan, akkor már félig nyert ügyünk van, mellépucoljuk az almát, és egy kicsit botmixszerrel segítünk a lekvárkészítésen, majd hozzá adjuk a cukrot, stíviát, dzsemfixet, és megfőzzük a lekvárt a leírásnak megfelelően.
Aztán ha nagyon lelkesek vagyunk, akkor levesszűrőn átpasszírozzuk a lekvárt, ezt csak türelmeseknek javaslom (főleg a szártalanítás és azzal egy menetben a hajtépés után), amig én ezt a műveletet hajtottam végre, addig Editke nagy lelkesen ott állt mellettem, és drukkolt, hogy anyaaaaa, már nem sok kell, majdnem tele van, ügyes van anyaaaa, lehet, hogy cheerleader lesz belőle :P
De a végeredmény nagyon gusztusos és nem utolsó sorban, nagyon-nagyon finom. Editke alig várja, hogy kinyissuk már az egyiket, mert "anyaaaaa, nem azért főzted, hogy megegyük?" De, csak öröm nézni, azt a KÉT üveg lekvárt :D
Ha már lúd, legyen kövér, fel is matricáztam, hátha véletlenül nem esszük meg sokáig, és elfelejtenénk, mi is van ezekben az üvegekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése