Nórikám is beállt a sorba, és férjhez megy. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen nő lassan az ismeretségi körömben, aki hajlandó egy férfivel házasság nélkül együtt élni és gyereket nevelni. Na meg persze Niki ;)
De lényeg a lényeg, Nóra férjhez megy, és volt neki lánybúcsúja is, perszehogy. Több kreativ dolgot is készítettem a lánybúcsúra, ebben a bejegyzésben a jótanácsos csibéket mutatom meg.
Ezek a csibék kicsit más formában már megmutatkoztak a blogon, akkor húsvéti ajtódíszként funkcionáltak (link itt), most viszont egy kicsit átkacsintanak az adventi kalendáriumok felé, mert papír formátumú jótanácsok és kis méretű ajándékok kerültek bele Nórának a lánybúcsún részt vevő lányoktól/asszonyoktól. A lánybúcsún elég sokan voltunk, így 16 kis csibét kellett legyártanom, amibe mindenki elrejthette a buli kezdete előtt a Nórának szánt jótanácsát és ajándékát, amiből a boldog ara az esküvőjéig minden nap kinyithat egyet, és elolvashatja a barátnők/rokonok jótanácsát, és eldöntheti, hogy megfogadja őket, avagy sem. Az adventi naptárra hasonlító ötlet nem az enyém volt, de a kivitelezés, hogy csirke formába kerüljenek a kis meglepetések, már igen. Az csattanó ebben a kis kosárban amúgy az, hogy Nóra alapvetően a munkájában csirkék DNS vizsgálatával foglalkozik, így ezért lett a sok kis tollas jószág. Nagy sikert is arattunk vele, a limuzin mellett ez is telitalálat volt :) (Oké, a limuzin nyilván nagyobbat szólt, de a csibéket minden nap nyitogathatja.)
A csibék részletes leírását a fenti linken megtaláljátok, ha szeretnétek, így részletesebben itt erre nem térnék ki. A csibékhez szükség van kindertojás belsőkre, zseniliadrótra, színes papírra, ragasztóra. A jótanácsok egy részét én nyomtattam ki, és helyeztem el a csirkék belsejébe.
Az én csibém ez az egyetlen kakas, azért annak, aki ennyit bíbelődik egy ajándék elkészítésével, kijár az egyediség. Bár lehet Nóra fel sem figyel majd erre, annyira ideges :P
A csibéket egy kis kosárban helyeztem el, alájuk pedig fűnek egy egész tekercs krepp papírt vágtam össze kis csíkokra. Hogy még csirkésebb legyen a végeredmény, színes tollakat is tettem a kosárba.
Az én csibém ez az egyetlen kakas, azért annak, aki ennyit bíbelődik egy ajándék elkészítésével, kijár az egyediség. Bár lehet Nóra fel sem figyel majd erre, annyira ideges :P
A csibéket egy kis kosárban helyeztem el, alájuk pedig fűnek egy egész tekercs krepp papírt vágtam össze kis csíkokra. Hogy még csirkésebb legyen a végeredmény, színes tollakat is tettem a kosárba.
Aztán megkapta a jogos tulaj a sok jó tanácsot ;)
Nagy ölelés is járt, persze :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése