Ha szülinap, akkor torta is kell, ez egyértelmű, sütök is minden évben Krisztiánnak. Emlékszem az első szülinapi tortámra, amihez kész tortalapot vásároltam, csináltam pudingot, tettem rá még barackot és voilá, ennyi volt a szülinapi torta, de akkor még nagyon főzni se tudtam, nemhogy sütni, szóval az is nagy teljesítmény volt a részemről, és Krisztián értékelte is, szerencsére :)
Pont valamelyik nap gondolkodtam azon, hogy mekkora szívás a férfiaknak, ha egy olyan nő mellé sodorja őket a élet, aki abszolúte nem tud főzni. Mert akkor vagy bevallják neki, hogy figyelj, ez neked nem megy, vagy fakanalat ragadnak, vagy éheznek, vagy esznek sutyiban máshol, vagy eszik a nem túl finom kaját. Krisztián egészen türelmes volt, kivárta, hogy megtanuljak főzni, sütni, szerintem végülis annyira nem járt rosszul velem, bár voltak nehézségeim az elején, elég, ha annyit mondok, hogy 21 éves koromban elcsodálkoztam, hogy a pörkölthöz minek kell hagyma (Nóra például biztos volt benne, hogy én soha az életben nem leszek képes összehozni egy vasárnapi ebédet, ha lesz egyszer családom, ezt be is vallotta nekem, azóta is jót röhögünk ezen mindig, hogy most meg hova jutottam már)... Nem is kell ezt tovább ragozni, a lényeg, hogy azért valamennyire csak megtanultam főzni és szeretek is.
A sütés, az más "tészta" szó szerint. Szeretek sütni is, ha van rá időm, és ha van hozzá kedvem, ez nem mindig egyszerre van jelen az életemben, vagy időbeli vagy térbeli elhatárolódás miatt, olyan ez, mint a növényvédelem, a sütéshez is 3 dolog kell egyszerre: affinitás, megfelelő környezet, és fertőzőképesség, tehát hogy legyen kedvem sütni, megfelelő legyen a környezet hozzá, és képes is legyek rá, ne aludjak el mondjuk állva. Szerintem ez remek párhuzam, pedig tényleg most jutott csak az eszembe :)
Szeretek sütni, az a baj, hogy inkább olyan sütiket, amiket megenni is szeretek, tehát amiben nincsen túl sok krém. Az a másik baj, hogy Krisztián meg nem az ilyen sütiket szereti,de sütni nem tud (vagy nem szokott inkább, hiszen ő maga szerint bármire képes a konyhában, amúgy tényleg...) így azt eszi, amit én csinálok. Na de most csak szülinapja volt, illett olyan tortát sütnöm, amit ő szeret elsősorban. Régen eldöntöttem, hogy mákosguba tortát fogok neki csinálni, mert viszonylag egyszerű ez a torta, másrészt meg imádja a mákosgubát, így ez nagyszerű választás volt a részemről :) Persze az alap recepten változtattam, miért is ne, nem lett rossz, leszámítva, hogy a mák, amit arany áron vettem, keserű volt, én meg nem kóstoltam meg, mielőtt rászórtam a kiflikre... Így a továbbiakban megfogadom anya tanácsát, hogy mielőtt rászórom bármire is a mákot, megkóstolom. Meg szoktam amúgy, de ezt frissen vettem a boltban, így nem is gondoltam, hogy bármi baj lenne vele. Nem tudom, ezt a keserűséget hogyan szűrik, vagy értékelik-e egyáltalán, nem lenne utolsó szempont azért, hogy ne legyen keserű a zacskózott mák, ha lett volna lehetőségem rá, tuti visszaviszem, hogy akkor ezt cseréljék már ki, de mi a garancia rá, hogy a másik zacskóban nem keserű van? Mert az még oké, hogy idővel megavasodik, ha kinyitjuk a zacskót, de ez a keserűség, szó szerint, rosszul érintett. Emiatt a gyerekeknek se jött be annyira, Editke azért feláldozta magát, evett belőle, de nem túl sokat, Zsombi meg nemes egyszerűséggel kiköpte, pedig az első falatot olyan lelkesen rágta :( Így a lényeg, ha ilyen tortát sütünk, ne legyen keserű a mák....
Hozzávalók:
- kész mákosguba (én 6 kifliből csináltam kb fél liter tejjel, amit mézzel édesítettem)
- 25 dkg túró
- 1 vaniliás pudingpor
- a pudinghoz fél liter tej
- kevés cukor
- 2 egész tojás
- barack vagy barackbefőtt
- csokidara a tetejére
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése