A Regina féle változattal vártam egészen addig, amíg Editkém abba nem hagyta a szopit, mert ebben a változatban túró is van, és valamiért azt gondoltam, hogy az nem jó a kis nyuszifülemnek. De a múlt hét végén annyira ráéheztem erre a tojáskrémre, hogy muszáj voltam csinálni, meg Krisztián pont vett is túrót, amit isteni jelnek tekintettem és csináltam is a finom krémet.
Ez sem túl bonyolult, megfőzzük a tojásokat, összenyomjuk villával, vagy tojásszeletelőn 2x is átnyomjuk (keresztben és hosszában is, hogy apró kis kockákat kapjunk, így szebb lesz, mint villával, de kicsit macerásabb). Aztán ízlés szerint teszünk hozzá túrót (én kb 20 dkg-t tettem 5 tojáshoz), majonézt (nagyon-nagyon finom íze lesz tőle), kevés mustárt, sót, borsot és aki akar, ebbe is lehet még tenni tejfölt, nem árt neki. Jól összekeverjük és kész is:
Isteni finom, nem tudom, Regina honnan vette ezt a receptet, de nagyon jó, hogy nekem elmondta :) Pirítóssal a legjobb. Amit kihagytam belőle, viszont nagyon jót tesz az ízének, az a hagyma. Bármilyen. Nekem a gyomrom annyira nem bírja a lilahagymát, pedig az lenne az igazi hozzá, így jobb híján újhagymával eszem, azzal is nagyon finom. Aki szereti a tojást, az mindenképpen próbálja ki, bár a mai tojás árak mellett nem egy olcsó mulatság, de néha azért ki lehet rúgni a hámból egy tojáskrémmel :D
Hát ezt még ma kipróbálom! :) Editke feje pedig ezen a képen.... Szenzációs! :D
VálaszTörlésRemélem ízlett a tojikrém, Dóri!
VálaszTörlés