a babaszobába való cuccokhoz az "álom anyagot". Igaz, ebben semmi kreatív nincsen, de ez az anyag annyira cuki, hogy muszáj ide betennem róla egy képet.
Eredetileg tejeskávé színű macis anyagra vadásztam, és Gabi meg is ígérte még februárban (hú, milyen régen is volt az!), hogy hoz nekem olyan anyagot, de végül aztán mindenféle bonyodalmak miatt nem lett a macikás anyagból semmi. Aztán Gabi, látva a csalódást az arcomon, elvitt a nagykerbe, ahol ő vásárol az üzletébe anyagokat, hogy akkor nézzek körül ott, csak találok valami aranyosat. És ahogy beléptünk a nagykereskedésbe, egyből kiszúrtam a falon ezt a cicás anyagot, és mondtam, hogy nekem ez KELL!!! Gabi kicsit furán nézett rám, hogy na de azért nézzük már meg a többit is, mert annyi aranyos anyag van, de igazából egyik se kötötte le a figyelmemet, amit ő ajánlgatott nekem. Szerelem első látásra, na :) Volt ebből az anyagból tiszta rózsaszín is, sötét rózsaszín macskákkal világosabb rózsaszín alapon, nagyon gondolkoztam, hogy az legyen-e, de aztán végülis emellett a narancsos-vaníliás mellett döntöttem, mert bennem van a félsz, hogy mi van, ha mégis kisfiunk lesz, szegénykém nehogy már rózsaszín macskák között legyen. Vettem hozzá egyszínű vanília alapot, majd anya azzal kombinálja össze. Annyira várom már, hogy kész legyen belőle minden, és berendezzük a babaszobát! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése