A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyöngyök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyöngyök. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 5., szerda

Rojtos nyaklánc

Elkapott a gépszíj, azt hiszem, már ami a nyaklánc készítést illeti. Az új színű ruháimhoz eléggé kevés meglévő kiegészítőm passzol, ezért be kell újítanom majd pár gyűrűt és karkötőt, de ami most a kedvencem, az a nyaklánc. A rojtos nyaklánc ötletet már régen lementettem a pinteresten, többet is, de ez a változat tetszett a legjobban, amit most itt megmutatok. 
Az anyagbeszerzésem hozzá érdekesen alakult, mert egy kreativ boltban terveztem megvenni hozzá a gyöngyöket, de az orrom előtt bezárt a bolt (oké, elkávéztam az időt Zsuzskával, és jobb is volt úgy, mert) aztán a rossmannban jött velem szemben tök véletlenül egy nyaklánc szett, amit csak fel kellett dobnom a saját készítésű rojtjaimmal (rojtkészítést innen lestem), amik színhelyesek, természetesen, és kész is lett a nyaklánc.
Amúgy nem volt ilyen egyszerű elkészíteni, mert a rojtokat egy szerelőkarikára kellett felapplikálnom ahhoz, hogy a láncra tudjam szerelni, és ez nem volt egyszerű művelet, mert nincsenek spéci kis szerszámaim ehhez, de szerencsére Krisztián hajlandó volt nekem segíteni, annyira, hogy a végén az összes rojtot ő szerelte fel nekem a nyakláncra, és a végén még fűzni is befogtam. Ilyenkor gondolom azt, hogy nem a pénzhez kell feleségül menni, hanem a kedves emberekhez 😍

 És a kész mű használatban.

2019. május 31., péntek

Világos tavasz és pompom nyaklánc

Az úgy volt, hogy Krisztivel akartam volna szín és stílustancsáadsára menni, ahol majd jól megmondják nekünk, hogy milyen szín illik hozzánk (bőrünkhöz, szemünkhöz, stb). De Kriszti elment nélkülem, így Mártival mentem együtt 2 hete erre a workshopra (hát ez a neve, ennek nincsen magyar megfelelője, a tanfolyam ezt nem fejezi ki pontosan). És a rendkívül kedves Styliszt megállapította, hogy én bizony világos tavasz vagyok, akinek kb csak pillecukorka színeket lehet hordani, meg egy kis kutyabarnát 😅 esetleg szürkét. Nagyon esetleg. Tekintve, hogy a ruhatársam kb 80 %-a fekete ruhákból áll, eléggé vakartam a fejem, hogy akkor most mi a tök legyen, de végül azt gondolom, hogy csak sikerült megoldanom a kérdést, és próbálok nem arra gondolni, hogy télen majd rózsaszín csizmában járok korall kabáttal 😛
Ezek lettek az én új pillecukorka színeim, amik harmonizálnak a bőrömmel, a szememmel és a hajammal is, szerencsére, legalább azt nem kell megváltoztatni, bár egy hajfestés azért olcsóbb lett volna, mint egy komplett ruhatár csere, de hát majd alakul az is.
És még segítségnek ezt a képet kaptam, mint világos tavasz. Talán ezen a képen akadtam ki a legjobban, mert ez annyira nem én vagyok. Azok a zöldek... 
De a rózsaszíneket csúcsra járattam azóta, mondjuk a tanácsadás másnapján megállapítottam a szekrényem kipakolása után, hogy talán a pizsamáim és a köntösöm színhelyes, nem véletlen, hogy az ágyban érzem magam a legjobban 😂 hát ott színhelyes a ruhatáram.
A tanácsadás óta 2 hét telt el, az összes fekete ruhámat összepakoltam zsákokba, és elrakattam Krisztiánnal, hogy ne legyen kísértés, és azóta színhelyes ruhákat hordok. Vagy legalábbis próbálok. Nem sok ruhát vettem azóta, de jól kombinálom őket, meg volt pár színhelyes ruhám, ami nem tudom, hogy történt, de ott voltak a szekrényemben, pl az egyik futócipőm is teljesen színhelyes, azóta abban nyomulok. 
Egyik színhelyes vásárlásom során láttam meg a Brigitte Bijouban egy nagyon tuti nyakláncot, pompomos volt, nagyon trendi, és sajnos nekem elég drága. Akkor ütött szöget a fejembe, hogy ezt meg tudom csinálni én is, csak pompom kellene. És tegnap a jó Isten elém tárt a pepcoban egy csomó színhelyes, pompomos hajgumit! Meg is vettem őket gyorsan, kemény 480 Ft-ba fájt. Otthon elvágtam a gumikról a pompomokat. 
Aztán kicsit keresgéltem a kreatív dobozaimban, és találtam rózsaszín és kék kása gyöngyöt, meg damilt, gyöngy fűző tűt, és egy óra alatt el is készítettem a színhelyes, roppant menő Brigitte Bijou nyaklánc másolatát. 

Eredetileg fehér pólóval akartam volna hordani, de azt nem találtam színhelyesnek (ohh), és egy színhelyes pólóval és kardigánnal debütált ma rajtam a nyaklánc. Nekem tetszik, a munkatársaim hallgatnak, de szerintem ők akkor se szólnának, ha egy szemeteszsákban jönnék dolgozni... 

2015. január 8., csütörtök

Angyalkás karkötő- egyszerű DIY ajándék

Dórinak készítettem karácsonyra ezt a karkötőt, és hát nem is meglepi volt neki, mert ő maga kérte, hogy szeretne tőlem egyszer egy ilyet. Nem egy nagy valami megcsinálni, mert csak tekla gyöngyöket kell felfűzni rugalmas damilra, és készen is van a karkötő. Viszont szerintem ha nem is nagy durranás, de szép, nekem is van egy és nagyon-nagyon szeretem, mert sok ruhához passzol (mondjuk én amúgy is nagyon szeretem a fehéret), és mindig arra gondolok, hogy a kis angyal, ha képletesen is, de vigyáz rám :) Néha tudok ám ilyen szentimentális is lenni, pedig senki se számít erre tőlem :P 
Hozzávalók: 
  • könnyített tekla gyöngyök, bármilyen színben és méretben/alakban lehet szinte rendelni kreativhobbitól, és nem is drága
  • angyalka medál
  • ezüst köztes
  • rugalmas damil
Már több ilyen karkötőt legyártottam, de a Dórié lett szerintem eddig a legszebb. Egyrészt eddig nem láttam még, hogy lehetett volna kapni ezt az ezüst köztest, amire szépen rá lehet applikálni a medált, és akkor szépen áll, nem kell forgatni, másrészt az ő karkötőjébe beletettem néhány csepp alakú teklát is a kis gyöngyök mellé, szerintem szép lett. Remélem Dóri is szeretettel hordja :)

És Editke királykisasszony, köszönjük még egyszer, Dóri, remélem látod, mennyit van használatban 
 :) 

2013. december 28., szombat

Angyalkás karkötő, fülbevaló és nyakláncszett Mártinak

karácsonyra, mi másra :)
Tudom, hogy már így karácsony után nagyon senkit se érdekel túlzottan ajándékötlet, de majd névnapokra, szülinapokra és jövőre karácsonyra még jól jöhet!
Az angyalkás szett ötletét egy képen láttam még anno Judit csinált ilyet a kislányának, aki akkor a pocakjában volt még, de már a cuki babafotókon láthattuk is Judit kis babaékszereit, amik nekem nagyon-nagyon tetszenek, lehet még fogok belőlük ötletet meríteni, amit ezúton is nagyon szépen köszönök. Mártié persze nem lett babás, de az angyalka ötlet alapvetően onnan jött. 
A hozzávalókat a kreativhobby.hu-ről rendeltem, és nem is volt egy nagy összeg. A karácsonyi ajándékoknál azért nem csinálok költségvetést, mert sok megajándékozottam olvassa a blogomat, és azért azt nem szeretném, hogy lássák, hogy mi mennyibe került, még ha utána lehet nézni, akkor se, nem akarom ide kiírni, de azért azt leírhatom, hogy nem egy vészes összeg ;) 
A gyöngyök könnyített teklák, az angyalszárnyakat meg több méretben meg lehet rendelni, én is 2 méretet is rendeltem, mert nem tudtam előre, hogy melyik lesz majd a jobb. Így maradt még nekem is egy jó kis szettre való, aminek a készítésével majd a hideg januári-februári napokat el tudom tölteni :D
Rendeltem medálnak egy ezüst angyalkát is, azzal nem kellett semmit se tenni, csak felfűzni egy láncra, ami a Márti szettjében egy szalag lett, mert tudom, hogy szereti az ilyen szalagos megoldásokat is, meg mert ettől még különlegesebb lett (szerintem, de majd megnézitek, hogy tényleg olyan lett-e). A fülbevalóhoz egy csepp alakú tekla, egy kerek tekla és egy angyalszárny kellett, meg fülbevaló akasztó. A karkötőhöz nem csak fehér, hanem egy kicsit barnásabb teklát is használtam, plusz angyalszárnyakat itt is. A kapocs mágneskapocs lett a nyakláncon és a karkötőn is, mert sokkal praktikusabb, mint a beakasztós kapocs, amit az ember magának nagyon be se tud bal kézzel kapcsolni, ez a mágneskapocs meg szinte saját magát kapcsolja össze, ha a két vége elég közel kerül egymáshoz. 
De mutatom inkább a képet a szettről:



És becsomagolva:
Majd fürdősütikkel szépen bedobozolva:


És a felhasználón a szett:
Szerintem jól áll Mártinak, bár neki minden jól áll, szóval nem az én érdemem :)
És Editkéről is legyen már egy kép (meg rólam...) hiszen ő is segített az ékszer készítésében.

2013. december 9., hétfő

Hóesésváró hópihés karkötő adventre

Milyen jó hosszú címet adtam ennek a bejegyzésnek :)
A karkötőnek külön története nincsen igazán, legalábbis olyan nincsen, amit itt mindenféle következmények nélkül leírhatnék... :D 
A karkötő alapanyagait a kreativ hobbytól rendeltem, sokkal-sokkal olcsóbb ott rendelni a kreativos termékeket, mint hobbiboltban megvenni. Azon túl meg borzalmas kiábrándulásom van az Aranyvirágcserpéből is sajnos, nem olyan nagyon szuperek, mint régen :( Ami rám nézve rendkívül elkeserítő, és hát rájuk nézve is, mert inkább megrendelem neten a cuccokat, minthogy bemenjek hozzájuk. Őszintén szólva kicsit szomorú is vagyok emiatt, én nagyon szerettem hozzájuk menni, és most rá kellett döbbennem, hogy az eladó, Erzsi miatt. Nem a főnökasszony miatt, nem a bolt kisugárzása miatt, csakis és kizárólag az eladó hölgy miatt, akiben teljesen megvan az az eladói véna, ami egy ilyen hobbiboltba kell. Ha ő nem magyarázza el nekem még kb egy fél éve, hogy hogyan is kell szépen festeni akril festékkel, mit vegyek hozzá és hogy csináljam, akkor nem tudtam volna az idén olyan szép ajándékokat készíteni, mint amilyeneket csináltam. Szóval neki köszönöm. A főnökasszonynak, a másik eladó hölgynek pedig azt, hogy végképp kiábrándultam a boltjukból. Kár volt ezt így elrontaniuk, de ez van. Ha nekem nem szimpi egy bolt, vagy csalódok benne, akkor nem megyek többet oda, árulhatnak ott nekem akármit.... Reménykedek még benne, hogy a karácsonyi nagy hajrá után visszaáll a régi "Erzsis" rend a boltban, de ki tudja. Mikor bemegyek a boltba, és még csak éppen csak be se csuktam az ajtót, de már valaki a nyomomban van, hogy "Mit akarsz?" akkor elmegy az életkedvem is, nem csak a szalvétaválogató ambícióm. Ha mindezt egy kétévessel élem át, akinek annyit se mondanak, hogy fapapucs, pedig láthatóan tök szépen viselkedik, és a néninek köszön, odaadja a pénzt, megköszöni és elveszi a visszajárót, és a néni még csak annyit se vakkant a több ezer ft-os vásárlás után, hogy viszlát, akkor én nem megyek oda többet. Se gyerekkel se anélkül.... Még egy sima élelmiszerboltban is kap egy gyerek pár jó szót, nemhogy egy ilyen már szinte intimnek mondható hobbiboltban, ahol alap a bizalom és a kedvesség. Mindegy, ez van, okulok belőle. Erzsit meg visszavárom. Bárhol bármit is fog árulni, tuti veszek belőle :D
De vissza a karkötőhöz. Én szeretem a telet, szeretem a havat. Nem, nem szeretek órákon keresztül kint lenni a fagyos időben, de a hóesést, főleg este, nagyon szeretem. A karácsonyt imádom. A fehér színt is szeretem. A locspocsokat, az olvadó havat, a lefagyott utakat nem. De az éremnek, mint mindig, két oldala van. Szóval kellett nekem egy igazi téli, szinte bármivel kombinálható kis karkötő, ami a hóesést és ezt a téli életérzést (már ha van olyan...) közvetíti. Így született ez a kis karkötő, ami már most a kedvencem. 
A hozzávalók nagyon egyszerűek, és hát mondhatni olcsók is. Kell egy karkötő alap, ami 400 Ft, egy hópelyhes charm szett (ezt direkt miattad írtam ki, Márti!!!!), ami nincs egészen 200 Ft és kevés maradék fehér-gyöngyház szalag, métere kb 200 Ft, de nem kell egy fél méter sem. Így ki lehet számolni, hogy 700 Ft-ból, és kb 1 óra időráfordításból lesz egy egyedi kis karkötőnk. Aztán fel lehet még dobni tekla gyöngyökkel, még több kis lógóval, de nekem ez így tökéletesen megfelel. Kezdők is bátran belevághatnak, barátnőknek karácsonyi ajándéknak is tökéletes szerintem!
Remélem látjátok, mekkorát fejlődök itt fényképezés ügyileg is :D

2011. május 17., kedd

Már réges régen

fel kellett volna tennem a gyöngyös képeimet, de sajnos csak most lett rá időm. Ha kicsit jobban ráérek, majd rendszerezem is őket, meg előkerítem a többi ékszert is, de a hétvégén csak ezeket találtam meg, nem tudom, a többi hova lett :S
Az első igazi gyöngyös alkotmányom Krisztivel együtt készült fekete gyűrű és medál. Nagyon-nagyon szeretem őket, bár mostanában kevesebbet hordtam őket, mivel a kismama ruháim nem annyira elegánsak, hogy mutatna hozzájuk egy ilyen swaris kollekció :)



Aztán a fekete gyűrű mintájára elkészült egy kék-fehér gyűrű is, amit keveset hordtam, mert nagyon szúrnak rajta a gyöngyök, valószínűleg le fogom bontani, mert így nem hordom.

Aztán ami igazi első alkotmányom, mindenféle segítség nélkül, az ez a kék medál. Nagyon szeretem, sokat is hordom, bár most kevésbé ezt is.

És ami a nyári nagy kedvencem a kék gyűrű és karkötő együttes:


A többit nem tudom, hova pakolásztam el, mostanában amúgy is csak bizsut hordok, biztos valahol az ékszeres legalján vannak, majd előkerülnek valamikor :)

2011. március 18., péntek

A gyöngyökből

készült ékszereimről is be kellene már tennem ide szépen a képeket, de az az igazság, hogy nincsen nagyon kép róluk. Na majd pótolom ebbéli hiányosságaimat, addig is álljon itt a Nórának tavaly készített gyűrű, amihez egy medált is készítettem, de valami érthetetlen okból csak a gyűrűt fényképeztem le.... :) Névnapi ajándéknak készült, és nagyon örült is neki a Nóra, csak éppen amikor a méretet igazítottam volna az ujjához, akkor miért is ne, elhagytuk az egyik ezüstgyűrűjét, mert nekem pont a kastély parkjában jutott eszembe, hogy akkor azt a kevés szemet még beleteszem neki, amíg haza nem indul, hogy tudja hordani a gyűrűt. Az én gyűrűmet így tudta is hordani, de az ezüstnek valaki biztosan megörült, amikor megtalálta a pad alatt.... A medál ugyanilyen lett, csak nagyobb méretben. A mintát innen töltöttem le. A mintát pdf-be is ki lehet menteni, és elég egyértelmű a rajz, akkor még meg is fogadtam gyorsan, hogy magamnak is kreálok egy ilyen gyűrűt, de persze az elmaradt. Na sebaj, majd ha sokat ülök otthon, megcsinálom ezt is.