Editke emlékkönyve

vagy ahogyan puccosabb néven emlegetik, scrapbookja. Leírni is borzalom, úgyhogy nekem marad az emlékkönyv kifejezés.
Amúgy, Zsuzsi, ha olvasod, örök hálám, hogy felhomályosítottál, hogy mi is ennek a neve, mert azóta szárnyal a fantáziám, és már kitaláltam ezen kívül vagy 3 másik ötletet, amit meg kell csinálnom, és találtam nagyon sok tuti jó kiegészítőt is hozzájuk. Szóval köszi, nem is értem, hogy tudsz ilyen sokoldalú lenni :)
Na szóval az egész úgy indult, hogy még Editke előtti időkben is rengeteg kacatot gyűjtöttem össze, főleg utazásokról, családiakról, meg amikor konferenciákon voltam itt-ott (legtöbbet persze a spanyoloktól, honnan máshonnan :)), és csak úgy hánykolódtak minden felé, mert nem rendszereztem őket, mert egy fajta fotóalbumot kerestem, amit sehol se lehetett kapni. Krisztián anyukájától már majdnem olyat kaptam egyszer, amilyet tényleg akartam, de abban is be voltak határolva a fényképek méretei, én meg nem bírom a korlátokat :) Így az emlékeket egy darabig őrizgettem, beszállókártyákat, ilyen-olyan blokkokat, képeslapokat, pohár alátéteket, badgeket, meg minden elképzelhető kacatot. Krisztián már kezdte megelégelni eme remek hóbortomat, így egy részüket azt hiszem, ki is dobtam. És a nyaralások alatt mindig kaján vigyorral az arcán kérdezte, meg, hogy "ezt is eltegyem, beragasztod majd a fotóalbumodba?", ami persze sose készült el.
De most jött el a változás szele, mikor is a babanapló véget ért, és hiányát éreztem egy kis cuki képeskönyvnek, amibe be lehet ragasztani ezt-azt, állatkerti belépőt, első vonatjegyet meg ilyesmiket, ezért azt találtam ki, hogy veszek egy fotóalbumot, valami egyszerűt, és bevonom valami szép anyaggal, teszek az elejére díszítést, ilyesmi. És akkor jött Zsuzsi, isteni szikra formájában, hogy ez nem egy új találmány a részemről, ennek a "hobbinak" neve is van, scrapbook. És hogy ez milyen menő a nagy Amerikában. Néztem egyet, mert én soha az életben nem hallottam erről, nekem a hobbiboltban csak memory bookról beszéltek (vagy már süket vagyok, de voltam mostanság hallásvizsgálaton és papírom van róla, hogy nem, szóval nem). És akkor beleástam magam a témába, és rengeteg ötletem támadt, aminek a pénztárcám egy kicsit gátat szabott, de azért nem hagytam magam, jól levékonyítottam szegényt.
És még tesómnak is beszámoltam róla, hogy milyen hatalmas felfedezést tettem, hogy van ilyen találmány, és ez milyen szupi, aki csak annyit mondott, hogy ő tudta már ezt régóta, és Barnusnak akart már ilyet csinálni. Szóval tényleg rá kellett jönnöm, hogy csak én vagyok ilyen elmaradott, hogy nem hallottam erről a dologról.
De aztán kb 2 hét kemény elmélkedés, internetezés és végül vásárlás után megszületett életem első scrapbokkja, Editke emlékkönyve formájában. Nem mondom, hogy a legtökéletesebb és a legszebb darab a világon, de én nagyon elégedett vagyok vele. A hozzávalók nagy része nem spéci scrapbookhoz való cucc, mert azok egyszerűen annyira drágák, hogy nem egy közalkalmazott kisgyerekes ember pénzéhez van mérve, de ha addig élek is, fogok csinálni egyszer egy nagyon szép scrapbookot speciális hozzávalókkal. De büszke vagyok magamra, hogy így is meg tudtam valósítani a tervemet és nem került egy vagyonba.
Először is, én nem azt a scrapbook alapot használtam, amit árulnak a boltban kb 2000 Ft-ért, mert egyrészt drágának tartottam ennyi pénzt egy szimpla füzetért, másrészt meg nem is olyan méretű volt, mint amit én előre megálmodtam. A néhány oldalasaknál meg én nagyobbat akartam Editke emlékeinek. Így elsőre azt gondoltam, hogy veszek egy fotóalbumot, de mivel csak csiricsáré színes meg mindenféle mintás fotóalbomut láttam (ami teljesen üres, és fotósarokkal lehet beleragasztani, mert ugye másmilyen ennek a könyvnek nem jó), ezért egy mezei papírboltban vettem egy környezetet is védő, újrahasznosított papírból készült sima füzetet, aminek minta nélküli kemény borítója van.
Aztán néhány kiegészítőt vettem azért a hobbi boltban, de a legtöbb hozzávalót otthon, a varrós kis dobozaimból kukáztam elő. Ez tipikusan az a hobbi, ami nekem való, minden kis vacak anyagot, szép gombot, maradék függönyt és a többi eltárolt, majd jó lesz még valamire dolgot fel lehet, és fel is kell benne használni.
Íme az előkészületek:

Aztán ahogy készítettem a könyvet, eszembe jutott, hogy szép lenne rá egy-két gyöngy, meg masni és szerencsére a dobozomban találtam is ilyen kincseket.
Íme a végeredmény:

Aki felfedezi a hibát, kap tőlem egy csokit :) Direkt úgy csináltam, hogy le tudjam majd szedni és ki tudjam egészíteni, de annyira muszáj volt megcsinálnom még ma, hogy nem is érdekelt ez a kis baki, főleg, hogy javítható :)
Úgy tervezem, hogy egyes lapokat majd kisebbre vágok, egyesekből zsebeket csinálok, ahova be lehet tenni ezt-azt, amit nem érdemes beragasztani, majd valahova újságpapírt ragasztok, tehát belakom a kis könyvet. Lesz benne üzenőfal is Editkének meg még számos ötletem van, de egyelőre a belseje teljesen üres.
Az első lakók benne a medvefarm belépői és az első pizzaélmény számlái és természetesen fényképei lesznek. Úgy gondolom, karácsonyig meg is töltöm a kis füzetet, és jövőre jöhet az új :)
Nagyon remélem, hogy Editke ha most még nyilván nem is, de majd évek múlva örömmel veszi a kezébe ezt a kis emlékkönyvet, ahova kicsi korának minden fontos dolgát el akarom rakni, amikre talán így emlékezni fog, vagy jóleső érzéssel fogja nézegetni akár 10 év múlva is. Ha hasonlítani fog rám egy kicsit is (márpedig nagyon úgy fest a dolog), akkor mindenképpen értékelni fogja az erőfeszítéseimet :)
Az is kap egy csokit, aki kitalálja, hol vadássza a képeken a kis nyuszi a köveket :)