2012. augusztus 12., vasárnap

Játékra szánt táska

A másik blogomon hirdettem egy játékot, hogy begyűjtsek egy kicsivel több lájkot (milyen egy hülye szó ez már, no mindegy...) a facebookon. Amilyen "roham" tempóban sokasodnak a lájkok, még itt fog megszakadni a szívem érte, mert az az igazság, hogy nagyon-nagyon tetszik nekem is. Itt a kép róla, ha van kedvetek, nézzétek meg a másik blogot, és játszatok.



Szerintem nagyon szuper szalvétát sikerült találnom hozzá, igazi csajos. Azért is gondoltam, hogy nem igazán babás táskát csinálok, mert így nem csak gyerekesek fognak játszani. Vagyis ezt remélem :)
Az igazság meg az, hogy nagyon nehéz volt feldekupázsolni egy ilyen nagy méretű szalvétát szépen a táskára. Eddig ugye csak kisebb mintákat tettem fel, azokkal nem volt ennyi gond, de ezek a csajok nem akartak szépen felragadni a táskára. Volt egy másik szalvéta, teljesen ugyanezekkel a csajszikkal, csak éppen sütizés közben, azt akartam feltenni a másik oldalra, de becsődöltem a ragasztás közben. Azt gyönyörűen körbevágtam a lányok lábainál, meg a sütiknél, és egyszerűen buborékos-levegős lett az egész minta, aminek folyományaképpen egyrészt ronda lett a táska, másrészt meg elkezdett szakadozni az egész minta. És én meg sokat gondoltam Dórira, hogy én bizonygatom neki, hogy ez már milyen egyszerű, aztán ott kínlódtam vele, és a végén - bevallom hősiesen - idegbetegen letéptem száradás előtt a mintát a táskáról, és rátettem kicsit később ezt a másikat, már nyugodtabb idegállapotban.
Szóval nagy mintát feltenni vászonra kissé nehézkes. És döntő, hogy az ember hogyan kezdi el felragasztani, mindig csak egy kis részt szabad, szépen kinyomkodva alóla a levegőt, és vigyázva, hogy nehogy ragasztós legyen a kezed, mert akkor szétcsúszik a minta, amint hozzáérsz...
Szóval jó kis időbe tellett, mire megcsináltam, és addig a szívemhez is nőtt. Szerintem szép lett, ha lesz hozzá kellő lelkesedésem, akkor magamnak is csinálok, de annak már muszáj lesz 2 oldalasnak lenni, a sütis csajokat is rá kell tennem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése