Visszatértem

a nagy és kalandos utazásomról, így itthon kreativkodhatok tovább :)
A hosszú hétvége alatt most annyi sok helyen voltunk kirándulni, hogy nagyon nem volt időm mondjuk hímezni vagy varrni, amit szerettem volna csinálni, csak főztem, ami egy kis jóindulattal kreativkodásnak mondható.
Mivel a franciáknál se nagyon dívik levest főzni, ezért most elég sok levest ettünk, amiből csak egyet nem írtam még ide le a blogba, a sütőtökrémlevest. Az ötletet Krisztitől vettem, az eredeti receptet itt találjátok meg.
Alapban én 30 évig abban a hitben éltem, hogy nem szeretem a sütőtököt, mert egyrészt 28 éves koromig semmiféle tök nevűt nem voltam hajlandó megenni, kivételt csak a csillagtök képezett és a padlizsán, bár annak a nevében nincsen benne a "tök", másrészt én azt hittem, hogy a sütőtöknek a nevéhez méltóan rémes (nemtudommilyen, mivel nem ettem, de eredendően borzasztónak hitt) tökíze van, harmadrészt amikor sül, akkor nagyon büdös (már finom illatnak nevezem ezt a büdöst, hmmm, formálódik az ember ízlése az idővel), harmadrészt meg nem tetszett  a megsült tök kinézete. Tehát csupán külcsín és előítélet alapján gondoltam azt, hogy én márpedig nem szeretem a sütőtököt. Pedig a családom minden egyes tagja szereti, persze kivéve apát, de ő annyi minden zöldség alól kivétel, hogy ilyen szempontból nem mérvadó, tehát genetikailag mondjuk szeretnem kellett volna a sütőtököt is. Az áttörés Editkével együtt érkezett meg, aki imádja a sütőtököt. Ez akkor derült ki, amikor tavaly tökszezonban (tehát ilyenkor!), Regina áthozott egy nagyon jó kinézetű sülttök szeletet kifejezetten csak Krisztiánnak, mert én ugye nem szeretem a sülttököt, Editke meg még szopizik. És akkor valami véletlen folytán megkóstoltam, magam sem értem, hogy miért azt a szelet tököt és örök szerelembe estem vele :) Sőt mi több, még Editke is, mert aztán annyira megtetszett ez a sülttök-evés dolog, hogy gondoltam ő se maradjon ki a jóból, éljen a hozzátáplálás, kapott ő is egy kicsit, és imádta. Nagyon hosszú ideig ez volt az egyetlen zöldség, amit hajlandó volt megenni bébiétel formájában is, csak nagyon lassan csatlakozott be mellé a többi zöldség. Tehát egy darabig igazi tökrajongóval éltem együtt, aminek folyományaképpen tiszta sárga lett a kis nyuszink orra és füle, ami állítólag tök (!!!) természetesen, ha az ember sok tököt eszik. Én ezt nem tudtam, így egy darabig elég rendesen meg voltam ijedve, hogy szegény gyerekkel már megint mi van, hogy sárga (mert ugye szülés után jól be lettem oltva a kórházban, hogy ha az újszülött sárga, az csakis valami borzalomnak lehet a jele, így még egy jó darabig mindig azt néztem, nem sárga-e a gyerekem, agyrém...)
De visszatérve a sülttökhöz, az idén már rendesen vártam, hogy megjelenjen a zöldségeseknél a tök (éljen a haloween), és ehessük sülttök formájában. Viszont olyan nagy mennyiséget sikerült sütnünk, hogy féltem, hogy ránk fog romlani, ezért tökleves készítésére adtam a fejemet. Egyrészt mert akkor valami más formában is tudnánk enni, ha finom lenne, másrészt meg ugye imádok a receptekkel kísérletezni.
Én első körben nem úgy készítettem el a tököt, ahogy az alap receptben van, tehát nem megpároltam vagy megfőztem a tököt vízben, hanem a sütőben sütöttük meg, tehát ez igazi kuriózum, mert nem is csak simán sütőtökkrémleves, hanem sült sütőtökkrém leves :D A tököket, miután megsütöttem, kikapartam a héjából és egy kis húsleves alaplében elegyengettem (annyit öntöttem hozzá, hogy ellepje a lé), aztán felöntöttem kb 1 dl tejszínnel és 1 deci tejjel. Az egészet összeturmixoltam és már kész is volt. Mivel én szeretem az ilyen krémleveseket mindenféle ropogós dologgal enni, ezért ezt natúr kukoricapehellyel szórtuk meg és úgy ettük. A kép elég furi lett, de higgyétek el, valami isteni ez a leves!

Mindenkinek nagyon ízlett, Editke még most is enné, ha hagynám neki, szíve szerint mindig tököt enne :)
Vagy fára mászna :)

A másik kicsit sem leveses kaja pedig egy husis étel, ami szerintem szintén nagyon tuti, nincsen vele sok vesződség, a kicsi gyerek is eheti, így főnyeremény, legalábbis nekem.
Ez nem más, mint a baconbe tekert csirkemell. Nem az én találmányom nyilván, de álljon itt az én receptem, hátha majd valaki innen kap kedvet hozzá. A recept igazából egyszerű, fogjuk a csirkemelleket és betekerjük baconbe, majd egy tűzálló tálban először fóliával letakarva, majd takarás nélkül kicsit pirítva megsütjük és már kész is.

 (A fönti képen az a kicsi husi Editkémnek készült, meg is ette szépen :), az alsó meg az én fogyókúrás adagom...)
Mi most pont párolt zöldborsóval ettük, mert egyrészt Editke nagyon szereti a borsót, másrészt meg én annyit zabáltam ezen a konferencián, hogy igazán vissza kell most fognom magam, ha azt akarom, hogy ne hízzak el, ezért most krumplimegvonásra fogtam magam. Ami nagyon szomorú, tekintve, hogy én  nagyon sok kaját csakis és kizárólag krumplival szeretek enni, dehát ez van, aki zabált 5 napig nagyon finom (és zsíros) ilyen-olyan penészes vagy penész nélküli sajtot, illetve konferenciavacsorákon nem lehetett elvontatni a csokifondü mellől, az így járt, vessen magára :)
Legyen itt néhány francia kép is, lássátok, mit láttam (nem sokat) a francia riviérából.

És hogy milyen kis bújós nyulam lett itthon:

Akivel kirándultunk sokat, hogy ledolgozzuk a háttérben látható sok kaját (a kínai hölgyet és a saját munkatársamat levágtam, azért ilyen hülye a kép, de tőlük nem kértem belegyezést a megjelentetést illetően...de a háttérben lévő gombát egyszer meg fogom csinálni, nagyon tuti volt)

És a kirándulós nyulak :)