Mamikám

tegnap volt 90 éves, valószínűleg soha nem fog se internetezni, se blogot olvasni, de azért én itt megörökítem ezt a szép kerek szülinapot :) A szülinapja alkalmából még az otthoni polgármester Pista bácsi (Barnuska szava járása) is megköszönti és emléklapot is kap.
Mamika mindig is nagyon fontos ember volt az én életemben, meg az egész családoméban is. Nem az a nagy érezelmkinyilvánító fajta, de én mindig is biztos voltam benne, hogy nagyon szeret minket, annak ellenére is, hogy talán ezt sose mondta. Már kicsi koromban megállapította, hogy rettenetesen okos gyerek vagyok, mert amikor a tatámmal sétáltunk, és tata mondta nekem, hogy nézd kicsim, ott egy autó, akkor én kijavítottam, hogy az nem autó, tata, hanem Trrrrabant! Alig tudtam kimondani az r-betűt, ezért jól megrecsegtettem, és ez amolyan szállóigévé vált a családban, mami kb minden fél évben egyszer elmeséli valakinek, amikor az eszem nagyságát akarja kifejezni :D Persze nagyon örült, amikor leérettségiztem, amikor diplomám lett, és akkor is, amikor megkaptam a dr fokozatot, még azt is mondta, hogy mennyire örül, hogy ő ezt megérhette. 12 dédunokája van, az én kis nyuszifülem pont a 10. a sorban, és én vagyok a legkisebb unokája. Mikor általános iskolás voltam, utáltam a menzát, ami alól úgy tudtam kibújni, hogy maminál ebédeltem minden hétköznap, és ettől mindig nagyon boldog voltam. Csakis nekem megengedte, hogy a második fogást ne a levesestányérból egyem, ki nem állhattam ezt a szokást (biztos még a  régi időkből maradt meg ez az egy tányéros ebédelés, hiszen akkor örültek, ha egyáltalán volt mit enni, nemhogy 2 tányérról), mert többet kell mosogatni, és amúgy is, mami szerint minden egy helyre megy, minek a dolgokat cifrázni. Végülis igaza van, de azért én jobb szeretem a külön tányért. Mindig csinált nekem sült krumplit, pedig ő nem szerette, ezért azt csak nekem sütötte. Az iskolába menet a bicajomat mindig nála tettem le, mint ahogy a szombat esti diszkó előtt is otthagytam. Ne nézzetek ennyire nagy szemekkel, faluhelyen bicajjal mentünk a diszkóba is, csak én nem mertem ott hagyni a szórakozóhely elől, féltem, hogy ellopják, így mindig mami volt a kiindulópont a diszkó előtt is. Aztán amikor egyetemista lettem, akkor már csak hétvégéken találkoztunk, de mindig beszámoltam neki minden vizsgám alakulásáról, ő meg szorgalmasan szorított nekem, és biztatott, hogy sikerülni fognak :) Most, hogy már tényleg itt élünk, tőlük (a szüleimtől és a mamámtól) 200 km-re, már csak havonta egyszer találkozunk, de mégis úgy érzem, hogy nem kerültünk olyan messze érzelmileg egymástól, mint amilyen messze vagyunk km-ben.
Na szóval, mamika 90 éves lett. Volt nagy szülinapi buli, fotózkodás meg evészet, meg jó nagy rokonság. A fényképekből én még nem kaptam (amit meg kaptam, otthon hagytam persze...), így nem tudok feltenni ilyen össznépi családi fotót, pedig az volt az első gondolatom, de még várom, hogy valamelyik családtagom (anya! :) ) küldjön képet a buliról.
Ami viszont megihletett a mamikám szülinapi buliján és kaja, az a köles. Szegény mamám, most itt így egy bejegyzésbe kerül egy sima kölessel, de azért valami receptet is akarok nektek prezentálni, elvégre ez nem egy családi blog, hanem kreativkodós, tehát akkor legyen benne valami kreatív is. Szóval a köles. Maminak az egyik dédunokája, aki az én egyetlen unokanővéremnek a fia, szakácsnak vagy cukrásznak (hm, tényleg nem is tudom, pontosan melyiknek) készül, és ő sütötte maminak a torát, aminek a tésztájában és a krémjében egyaránt van köles. Ami még a mamika szülinapján extra volt, hogy egy másik dédunokájának szintén majdnem ezen a napon van a szülinapja, csak éppen ő 80 évvel fiatalabb. Így 2 darab köleses torta készült, az egyik 90 a másik meg 10 számos gyertyával. Amúgy kellett is a két torta, annyian voltunk, hogy simán el is fogyott.

Ennek a tortának a megsütésére én tuti fix, hogy nem vállalkozok, nem vagyok hozzá elég ügyes, de ha valaki kíváncsi rá, itt van a receptje, és a 2011. év év tortája volt, kecskeméti köleses baracktorta néven fut. Nagyon-nagyon finom, és szerintem az unokaöcsémnek sokkal szebben is sikerült, mint ott azon a képen amire a link mutat, pedig nem vagyok elfogult, tényleg nem, és ezzel a tortával ő nyert is valamilyen versenyt, ami miatt bekerült a tv-be és egy receptes újságba is, hát ilyen rokonaim vannak nekem :) nagyon büszke vagyok rá. Itt éppen anyukámmal pózol, ezt a képet sikerült lelopnom a fb-ról :)

De az én köleses ügyeskedésem most a recept tárgya, ami nem más, mint a köleses hamis májas rizottó. Én adtam neki ezt a nagyon találó nevet :) Nyilvánvalóan lehet a neten is találni köleses receptet, de én nem kerestem, hanem magamtól ezt gondoltam ki. A koncepcióm az volt, hogy a kölest lehet köretként enni, és kicsit hasonlít a rizsre, akkor miért ne lehetne belőle amolyan rizottófélét gyártani?
Amúgy azért voltam ráindulva erre a köles dologra, mert a konyhaszekrényben már kb 1 éve ott figyel egy zacskó rettentően bio köles, jobb sorsára várva, ami még eddig soha nem jött el. Már nem is tudom, milyen felindulásból vásároltam meg a dm-ben, azt hiszem, Editkének akartam belőle csinálni még zabtejjel annó tejbekölest, mert anyukám szerint az milyen finom. Valószínűleg Editke nem tudta, hogy ez milyen finom, mert nem fogyott el az a fél kilós zacsi... De a múlt héten csináltam belőle rendes tejjel tejbekölest, és az ízlett neki, és állítólag még egészségesebb is, mint a tejbegríz vagy a tejberizs. És akkor jött ez a köleses süti, hát muszáj volt nekem is valami kölesest alkotni.
A májat nagyon szeretem, a rizottót is, és ezt a májas ál-rizottót is. A recept végtelenül egyszerű. Pucoljunk meg legalább két fej vöröshagymát (még jobb, ha hármat) és 4 gerezd fokhagymát. Ezeket kevés olajon dinszteljük puhára. Ha puha, akkor mehet rá a felszeletelt csirkemáj, hasonlóan, mintha sima hagymás májat csinálnánk. Ha megpuhult a máj (sózni nem szabad) akkor szórjunk rá 2-3 pohár kölest és másfélszer annyi vízzel öntsük fel. Tegyünk hozzá egy leveskockát is, bár sok benne a nártium-glutamát, amire állítólag rá lehet szokni, amellett meg egyáltalán nem egészséges, de azért heti 1x szerintem még elmegy. És hagyjuk fedő alatt megpuhulni a kölest. Én még legalább 3x öntettem hozzá vizet, a köles jól beissza, és szerintem akkor finom, ha elég puha, mint a rizs.

Én savanyúsággal ettem, nagyon fini! Editkének is ízlett, még mindig a nagy köhögés utáni rekreációban vagyunk, így valami különös okból kifolyólag inkább a túró rudi csúszik neki, de bánom is én, csak egyen már végre valamit... Azért egy félkistányérral ebből is elfogyott, bár a köles szót még nem tudja kimondani a nyuszi,de nagy örömmel szórta a májra. Próbáljátok ki ti is a kölest, elsőre lehet furi íze lesz, de szerintem finom, és legalább nem mindig rizst eszünk (mert ugye fogyókúrában nincsen krumpli...).