Rudolf mézeskalács

Méghozzá névnapi alkalomra sütve. Az ötletet itt láttam, vagyis egy fb oldalon (hol máshol a mai világban, jajjj....), de aztán utólag már nem találtam meg, és a googleba beírva ez jött fel elsőnek. 

Éppen a tegnapi napon elmélkedtem el (egy jó hosszú vonatúton Krisztiánnal, amire kb 5-6 éve nem volt példa... már az együtt vonatozásra sokáig :D), hogy nekem mindig milyen fontos megjelölni az eredeti forrást még itt a blogomon is, míg mások saját találmányként kezelnek blogon meg itt-ott-amott dolgokat, amiket egyértelműen máshol láttak. És jött a megvilágosodás, hogy nyilván ez nálam valamiféle szakmai ártalom, mert ugye az én munkámnál fontos, hogy egy adott dologra ki jött rá először, és ha az ember nem jól adja meg az úgynevezett elsődleges forrást, akkor a kutatótársak bizony az orrára koppintanak, hogy hátrébb az agarakkal, nem te írtad le ezt elsőnek. És bizony ez kutatóberkekben úgymond élet-halál (siker-bénaság) kérdése, hogy mire jössz rá először, vagy mit csináltál te elsőnek, ezért is írom én ki mindig ilyen bőszen, hogy melyik ötletet honnan vettem, illetve honnan kiindulva fejlesztettem tovább, mert ez nekünk, kutatóknak fontos. 

Aztán azon is elelmélkedtem, hogy tulajdonképpen a blogomat is úgy vezetem, mintha egy impakt faktoros cikket készülnék írni: mert van egy absztrakt; hiszen a cím és az első sor mindig összefoglalja, hogy mi lesz a téma, vannak keywordok is; hiszen ott a címke, van irodalmi áttekintés; hiszen mindig leírom, hogy milyen ihletésből és miért csináltam, amit csináltam, szigorúan forrásokat megjelölve (hol láttam, ki csinálta először, az enyém miben más), aztán van anyag és módszer rész; mi hogyan készült, hol lehet megvenni, van az eredmény bemutatása; képet mindig készítek a végeredményből, és konkluzió valamint outlook részem is van; hiszen leírom, kinek hogy ízlett, kinek mennyire tetszett a dolog, és hogyan lehetne ezt továbbfejleszteni. A köszönetnyilvánítás meg mindig Editke képének odahelyezése jelenti. Szóval én tulajdonképpen minden héten több szakcikket is megírok, nem is értem, miért nem ismeri ezt el a kutatótársadalom és a főnökeim :D 

Komolyan, néha hatalmas megvilágosodások tudnak érni.

Mindezek után jöjjenek a Rudolfok. Meg az alkalom. A munkahelyemen minden névnapra szokott az ünnepelt valami sütit vinni, és most én úgy gondoltam, hogy kicsit felturbózom itt a munkatársaim dolgait is, hátha valaki pluszban ihletést kap, esetleg értékelik is a fáradozásaimat (rólam nem annyira tudják a munkatársaim, hogy milyen megrögzött kreatív ember vagyok, bár aki jobban ismer, nyilván megvilágosodik egy idő után, de kifejezetten nem hirdetem a dolgot). Így jutott eszembe, hogy a karácsonyi hangolódás jegyében Rudolf fejű mézeskalácsot fogok sütni kedves kollégáimnak. Meg a nem annyira kedveseknek is...

A képet a már megjelölt forrásnál láttam, a mézeskalács receptet meg Apróséf oldaláról töltöttem le, mert egyszerűnek tűnt, nem kellettek hozzá extra hozzávalók, és nem kellett pihentetni sütés előtt. Életemben soha nem sütöttem még mézeskalácsot, de most majd bele kell lendülnöm, mert ha megkapom végre a hőn áhított habzsákjaimat, akkor mézeskalácsgirlandot is fogok készíteni karácsonyra :D Szóval ez a kalácssütés egy bemelegítés vagy tesztüzem volt a girlandok előtt, hogy tényleg tudok-e egyáltalán mézeskalácsot sütni, és tényleg nem jön-e fel nagyon a tészta, mert akkor nem lesz szép a girlandom, ha nagyon nőnek a sütik. A recept bevált, ezért ha lesz habzsák, akkor indulhat a Mézi gyártás is.

Elöljáróban, rettentően idegölő fél kiló mézeskalácsra szarvakat rajzolni fogpiszkálóval egy pohár bor után meg főleg....

Hozzávalók a tésztához:

• 100 g vaj
• 250 g méz
• 125 g porcukor 
• 5 g fahéj (őrölt)
• 5 g gyömbér (őrölt)
• 3 g szegfűszeg (őrölt)
• 8 g kakaópor - holland
• 500 g búzaliszt 
• 3 g sütőpor
• 1 db tojás
• 1 csipet só

A hozzávalókat összegyúrjuk egynemű tésztává. Előtte én a vajat mikróban megolvasztottam, és mivel ikrásabb volt a méz, így azt is felolvasztottam kicsit. Gyorsan össze lehet gyúrni, nem egy nagy bonyodalom, én mindig azt hittem, ez valami varázslat. Hát nem az. Vagy tudok én is varázsolni :D

A tésztát kinyújtottam, kb fél-1 cm vékonyra, ahogy sikerült. A Rudolf fejekhez egy nagyobb pogácsaszaggatóval fejet/kört vágtam ki. Az orrukhoz piros cukorbevonatú csokit tettem, kicsit bele is nyomkodtam, hogy ne essenek ki. Eredetileg francadrazsét szerettem volna használni, de Krisztián nem kapott nekem sehol, pedig szegény több boltba is bement este 7kor... 

200 fokon sütöttem őket tűpróbáig, a kicsit vékonyabbak odakaptak, de én voltam a béna, mert nem figyeltem rájuk eléggé, meg bort is ittam, no...

Mikor az összes Rudolf kisült, akkor szépen felsorakoztattam őket a deszkámra.

A képen is látszik, hogy egy-két cukorka a sütés közben megrepedt, lehet a franciadrazsé ebből a szempontból is jobb választás, nem tudom, ki kellene próbálni. 

És jött a végeláthatatlan szem- és agancsfestés, kifejezetten csak erősebb idegzetűeknek ajánlott, főleg alkoholos befolyásoltság esetén :D A festék nem más, mint olvasztott vajban elkevert kakaópor, de mondjuk nutellával is meg lehet csinálni. 

Nagyon jópofák lettek így együtt, és szerintem még finomak is. A tészta egy éjszaka alatt is rengeteget puhult, így pont jó állaga lett, mire a "felhasználókhoz" került. 

Ahogy vártam, a munkatársaim nem azok a fajták, akik a minőségi dolgokat értékelnék, így túl nagy visszhangja nem lett a Rudolfoknak (tehát ha nem díszítem ki, pont ekkora lelkesedéssel ették volna meg), de nekem jó érzés, hogy ilyen kis jópofa sütiket hoztam be.

Sós is készült mellé, szezámos sajtos rúd, aminek a receptjét egy korábbi bejegyzésemben, itt találjátok, annyi különbséggel, hogy most szezámmag került a tetejére. 

Egy jó rozéval isteni (anélkül is, és még díszíteni is marad erőnk és kedvünk :D ).
És Kisnyunyi: