2014. július 7., hétfő

Királylány torta

Ami végülis nem is királylány torta, sokkal inkább barbie torta, de szerencsére még egy három évest rá lehet beszélni a józan ész határain belül szinte mindenre, így azt mondtam, hogy ez a királylánytorta, így ez a királylány torta, kész pont :) Persze koronát is ígértem rá Editkének, de aztán annak is örültem, hogy egyáltalán sikerült beburkolnom a tortát a fondanttal, nemhogy még holmi koronákat gyártsak... Szerencsére annyira izgatott volt Editke a buli miatt, hogy nem hiányolta a koronát, nagyon belátó gyerekem van, mondtam én már sokszor.
A torta Editke össznépi baráti arborétumos szülinapjára készült. Ezért is volt rajtam nagy a nyomás, hogy jól sikerüljön, és persze ilyenkor szoktak a dolgok nem jól sikerülni, de minden jó, ha jó a vége, csak sikerült valami ruhát kanyarintani a babának, és a vendégeink olyan nagyon rendesek voltak, hogy még azt is tudták mondani a tortára, hogy szép, pedig hát én tudom, hogy nem volt az, de szeretnek engem és az a lényeg :)
A sütést amúgy is idegbetegség előzte meg a részemről, szerintem éreztem, hogy nem fog minden egyszerűen és simán menni, és azért, még gyomoridegem is volt, amit pedig csak hallgató koromban tapasztaltam utoljára, és hát fogalmazzunk úgy, hogy az nem ma volt....
A torta elkészítése előtti hetekben nagyon sok videót meg leírást megnéztem a neten, hogy jól felkészüljek a sütésre, és nem is volt haszontalan. Egyedül azt nem olvastam sehol, hogy fondantot nem érdemes 30 fokban csinálni, ezért most ezt így kijelentő módban is leírom, fondatot senki ne csináljon melegben. Mert nem fog sikerülni...
A baba tortához először is kell egy baba. Nem akartam valami nagy értékes babát beletenni a tortába, így egy tök egyszerű (belül üreges...) babát vettünk, Editke választhatta ki, hogy melyiket szeretné, és persze, hogy a magassarkús változat tetszett neki :) Igazából a baba köré kell sütni a tésztát, és az lesz a baba ruhája, így félig műanyag a torta, félig meg süti. 
Mivel nagyon magas a barbik lába, jó magas piskótát kell sütni alapnak. Én egy kuglóf formából és egy kisebb kerek formából kreáltam össze a ruha részt. Barbi is ott volt mellettem segítségnek (kicsit kevesebbet mozog szerencsére, mint a másik kuktám, Editke...)
A piskóta rész 6 tojásból vizes piskóta volt, a recept itt van hozzá. A kisebb formába, miután megsült a piskóta, vágtam egy lyukat, hogy benyomjam majd rajta Barbi lábát. Aztán lecsupaszítottam szegény babát, és becsomagoltam, hogy ne legyen tiszta krém, meg ne sérüljön, ha vágjuk a tortát.
A kuglófot 3 részre vágtam, a kisebb formát meg kettőbe. 
Kétféle krémmel töltöttem be, egy csokis trüffellel, meg egy sima vaniliással. Belenyomtam Barbit is.
Utána kevés maradék piskótából, meg vajas-cukorból felépítettem Barbi derekáig a tésztát/ruhát, és bevontam az egész tortát vajkrémmel.
Na, idáig ment simán a dolog. Innentől hajtépés, káromkodás és mindenféle nem szép dolog történt a konyhámban, amire nem vagyok büszke, és nem is örökítettem meg, érthető okokból (szerencsére a család többi tagja nem tartózkodott otthon). Melegben ne készítsünk pillecukorból fondantot. Ha hűvös van, akkor ez a recept beválik, melegben nem. 
Mindenféle klassz tervem volt, hogy milyen nagyon szép ruhát fogok kreálni Barbinak, és majd a csodájára jár mindenki, és milyen jó lesz nekem, de sajnos minimál dizájnra törekedtem végül, ugyanis miután nem tudtam megcsinálni nem szétesősre a fondantot, így a hello kitty tortából kimaradt fondantot használtam fel, kész szerencse, hogy abból maradt. De tényleg, különben ilyen vajas maradt volna Barbi, ami tök nagy égés... 
Szóval ha van jó fondantunk, akkor szabásmintával nagyon szép ruhát lehet készíteni, nekem is voltak szép mintáim, én magam kreáltam őket, de végül dühömben kidobtam az egészet, és ilyen lett a királylány tortánk:


Azért a hátára kapott egy masnit, csak össze kell valahol kötni azt a ruhát, és a díszek előre gyártott Dr. Oetker cukorszívek lettek. Erre tellett 2 óra masszív fondant készítés és felváltva bőgés után. Ahhoz képest szép lett :) Editkének persze tetszett, olyan cuki volt, hogy mikor bőgtem, hogy ronda lett a torta, odajött és megsimogatott, hogy "Anya, az a torta nagyon szép lett, ne sírj!". Imádom ezt a gyereket, tényleg :)
Aztán kreatív módon került bele (rakétára hajazó) gyertya is, el is fújták, a torta meg el is fogyott, és végül én is boldog voltam, és kibékültem a Barbi tortámmal.

A kinti játékok is bejöttek a gyerekeknek, még egyet nem írtam le a blogban, de nem fog kimaradni ;)

7 megjegyzés:

  1. Kati! Nagyon ugyi vagy! Nekem nagyon tetszik a tortad! Hidd el nem arta fog emlekezni Editke (szetintem mar 3 eves korbol van az embernek emlekei), h.nem cukraszi remekmu a torta hanem arra h.volt egy szuper jo torzaja, amit a szuper anyukaja nagy nagy szeretettel es gondossaggal keszitett el! Biztos vagyok benne h.nagyon buszke rad a kislanyod!!!!
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjj, de aranyos vagy Judit, nagyon szépen köszönöm a soraidat!

      Törlés
  2. :) Ez, és a cicás torta is nagyon szép lett. És ilyen hálás kislánynak megéri elkészíteni. Ügyes vagy, és igaza van az elöttem szólónak, Editkének nagyon sok szép emléke lesz a gyerekkoráról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Ildikó, remélem azért valami jóra is fog emlékezni, nem csak arra, hogy bőgtem a tortája felett... :D És várom a leveledet! ;)

      Törlés
  3. Bizony és nem csak szép, hanem finom is volt! Túlságosan is. :D Nem lehetett nem enni! ;) Szuper volt a buli, köszönjük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi, Dóri, örülök, hogy jól éreztétek magatokat és hogy ízlett a torta, ehetettek volna még egy szeletet is belőle :)

      Törlés
  4. Gyönyörű, ügyes vagy!!! :)

    VálaszTörlés