2011. november 30., szerda

Valljuk be

őszintén, hogy egy 4 hónapos kisbabának rendkívül nagy szüksége van, sőt mi több, elengedhetetlen a megfelelő fejlődéséhez egy adventi naptár :) Igazából mindig is akartam csinálni Krisztiánnak adventi naptárat, de aztán lebeszéltem magamat róla, mondván, hogy majd tuti kiröhög, ha előállítok egy ilyennel, hogy nézd, ezt neked varrtam :) De Editke még nem tud kiröhögni, vagy ha ki is nevet, akkor én nem tudom, hogy engem nevet ki, ezért varrtam neki egy adventi naptárat. Eredetileg nem ilyet akartam, ami végül lett, hanem egy kicsit bonyolultabbat, meg nem is ilyen anyagból, hanem filcből, viszont filcet nem lehet kapni, és az ok a legtöbb boltban, hogy miért is nem árulják: " Annyira drága, hogy úgysem venné meg senki". Tehát akkor én senki vagyok :) Na mindegy, amint túllendültem rajta, hogy nem fogok filcet kapni, egyből isteni szikra gyúlt az agyamban, hogy akkor megcsinálom polár anyagból a naptárat, és majd teszek 2 anyag közé egy kartonpapírt, és akkor tartása is lesz a kalendáriumnak, nem fog szétcsúszni az egész.
Ötletet innen merítettem a kalendáriumhoz. Itt renget típust mutatnak, mindegyik nagyon tetszett, de mivel sejtettem, hogy nem fogok tudni sok időt áldozni a varrogatásra, ezért egy viszonylag egyszerűbbet választottam. Amúgy a Lidliben (mondtam már, hogy fizethetnének nekem a reklámért? :D) tök jó anyag kalendáriumokat lehetett kapni nem is olyan drágán, de én akkor már belelkesültem egy saját varrásába, szóval nem vettem, pedig azok tényleg nagyon szépek voltak, sokkal szebbek, mint amilyen végül az enyém lett.
Elsőre télapófej kalendáriumot akartam, de nem tudtam megvalósítani ezt a gondolatot, mert Berényben nem lehetett piros és fehér polár anyagot kapni. Így lett fenyőfa alakú, de utólag nem is bánom, így sokkal egyszerűbb lett az egész, a télapófejem valószínűleg még most sem lenne készen.
A sablont stílszerűen lidlis újságra rajzoltam (éljen a környezetvédelem, és amúgy is ez volt a legnagyobb méretű papír itthon) vonalzóval meg filccel saját kezűleg, mert egyik karácsonyi praktikában sem találtam ilyen nagy méretű fát.
A sablont átmásoltam egy kartondobozra és sniccerrel kivágtam. Talán ez volt a legnehezebb része a dolognak, mert nagyon vastag kartondobozt adott nekem Krisztián, mondom én, hogy mindenről a férfiak tehetnek :) De cserébe megígérte, hogy legközelebb ő fogja kivágni a dobozokból a kívánt formákat. Amúgy meg Editke remekül szórakozott rajta, hogy mit el nem bénáztam a kivágással, szóval már megérte a dolog :)


 Miután a kartonom megvolt, csináltam egy egy cm-vel nagyobb sablont az anyagoknak, hogy bele is férjen a merevítőnek szánt karton a két anyag  közé. Aztán ezt a fenyőformát kivágtam a zöld polár anyagból 2x, hogy legyen eleje meg hátulja is a kalendáriumnak.



A zsebeket narancssárga polárból vágtam ki, 5x5 cm-es kis kockákat. Miután kivágtam őket szembesültem azzal, hogy nem fog ráférni a fámra 24 zseb. Mikor azon elmélkedtem, hogy akkor most az összes kockából vágjak-e körbe egy-egy centit, vagy mit is csináljak, hívott Dóri. Előadtam neki a problémámat, hogy éppen kalendáriumot varrok, és nem fognak ráférni a zsebek. Mondta, hogy ő is azt varr, de neki 48 zsebet kell felvarrni, mert ugye 2 gyereke van, és már előre azon elmélkedett, hogy mi lesz vele, ha meglesz a harmadik is :) És volt jó ötlete arra is, hogy mit csináljak a fel nem férő zsebekkel, varrjam a kalendárium alá. Szerintem minél több gyereke van egy anyának, annál találékonyabb :)
A zsebeket elvileg kézzel akartam felvarrni, szépen hímzőcérnával, díszítő öltéssel, meg minden, de 3 zseb után elment a kedvem tőle :) Ezért elővettem a varrógépet és felvarrtam azzal. Nagy meglepetésemre csak piros cérna volt itthon, se zöld, se narancs, se fehér, ezért piros cérnával varrtam fel a zsebeket, és azzal varrtam össze a kész kalendáriumot is. Amúgy meg nem is értem, hogy egy Kerepes nagyságú faluban miért nincs egy szerencsétlen rövidárubolt, szerintem ez teljesen béna dolog. Gödöllőre meg most nem volt időm bemenni, de majd kénytelen leszek, mert semmi cérnám nincs itthon, csak ez a piros.
A zsebeket viszonylag gyorsan felvarrtam, aztán szépen összevarrtam a két oldalt, és kis bénázás után be tudtam tolni a két anyagréteg közé a merevítő kartonformát is. Utána Dóri ötlete nyomán szépen felaggattam rá a maradék 4 zsebet, és tadam, kész is lett a csodás adventi naptárunk:



Nem azt mondom, hogy ennél szebbet sose láttam, de azért megteszi. Editkének amúgy szerintem tetszik, mert mikor összevarrtam és megmutattam neki, akkor sikított egy nagyot, ami nála általában az öröm jele. Amúgy a varrógépet kifejezettem szereti nézni, csak én nem igazán értékelem, hogy miközben varrok és ő mellettem van, akkor rugdossa a lábával a kezemet. Gondolom ez neki valami szuper játék lehet, de akkorát tud rúgni, hogy rendesen lenyomja a kezemet, olyan erő van benne. Nem hiába, hiszen már barackot is eszik a kis nyuszifül :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése