de hátha valakinek kedve támad az új évben lencsét enni, kicsit másképpen, mint leves meg főzelék. Az egyik kedvenc salátámújévre a lencsesaláta.
Az "eredeti", teljesen tuti lencsesaláta receptet Márti tudja, el is mondta nekem egyszer, de nekem nem sikerült olyan finomra, mint ahogyan neki, ezért már nem is kísérleteztem az övével, hanem kreáltam magamnak egy saját receptet. Mártiéknál még Barnus előtti időkben ettünk lencsesalátát, amikor ott szilvesztereztünk náluk, talán van már 4 éve is, tekintve, hogy Barnus már majdnem 3 éves nagyfiú :) Akkor szerettünk bele a lencsesaláta mellett az activitybe is, 2 napig non-stop azt nyomtuk.
Külön története is van az activitynknek, mert karácsonyra kaptuk Mártiéktól, és abban az évben mi is azt vettünk nekik ajándékba, ami eleve vicces dolog, de még az is tetézte, hogy Mártiék mikor jöttek anyáékhoz haza, akkor otthon hagyták a nekünk szánt activityt, de erre nem jöttek rá, mert Márti szentül meg volt róla győződve, hogy az általunk nekik vett játék az, ami a nekünk szánt ajándék. Aztán mikor a fa alatt ajándékozásra keült a sor, akkor derült ki, hogy ők el sem hozták nekünk az ajándékot, de mikor kinyitották az övékét, akkor még nagyobbat nevettek, mert hogy ugyanazt vettük egymásnak. (Amúgy a legnagyobb hunyó az egész történetben anya volt, aki végig tudta, hogy mi mit vettünk Mártiéknak és ők mit vettek nekünk, mégsem szólt, csak pukkadozott a nevetéstől karácsony előtt vagy 2 hétig.) És mivel egyszerűbb volt nekünk hazavinni az általunk vásárolt activityt, mint kicsereberélni a játékokat, így ők otthon kibonthatták az általuk vásárolt játékot, így tulajdonképpen magunknak vettük ajándékot :D
Az activityt azóta már jobbára csak Regináékkal űzzük, a lencsesalátát pedig tavaly óta szintén velük "osztjuk" meg. Az idén külön Regina kérésére gyártottam lencsesalátát, amiből a nagy puccos főnökasszonyáék is ettek (akik tényleg nagy emberek, mert a főnökük ugye csak egy kormánybiztos), és még az ő tetszésüket is elnyerte a recept, úgyhogy bátran merem ajánlani mindenkinek az elkészítését :)
Először is megfőzzük a lencsét egy kis babérlevéllel, hasonlóan, mintha főzeléknek csinálnánk, csak kicsit kevesebb lével tesszük fel főzni, éppen annyival, amennyi ellepi, de aztán figyelni kell, mert gyorsan megissza a levét és sokszor utána kell önteni. Ha megfőtt a lencse kivesszük belőle a babérleveleket és leszűrjük, ha maradt még alatta lé. Az öntethez összekeverünk kb 2x annyi tejfölt, mint majonézt, teszünk bele ízlés szerint magos mustárt (sokkal finomabb lesz, mint a "rendes" mustárral), egy kis sót, borsot és én szoktam bele cukrot vagy édesítőt is tenni, mert szerintem úgy finomabb az öntet. A lencse mellé még teszek a salátába apró darabokra vágott vöröshagymát is, de akinek az sok, az tehet bele snidlinget is, úgy is nagyon finom.
Ha egyszer sikerül megcsinálnom a Márti féle lencsesalátát, akkor annak is beteszem ide a receptjét, mert az ennél sokkal finomabb és nem is majonézes, tehát nem is hizlal annyira :)
Boldog új évet mindenkinek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése