kreativkodó: Annyi sok tervem

és dolgom van karácsonyra, hogy az valami hihetetlen. Az a leghihetetlenebb, hogy sokszor csak ülök a sok minden csinálnivaló (huh, micsoda szó, még jó, hogy apukám-reményeim szerint- ezt a blogot nem olvassa...) felett és el se tudom dönteni, hogy akkor most mégis melyiket kezdjem el, és így a nagy gondolkodással úgy elmegy az idő, hogy egyik se halad... Azt hiszem ez a legkevésbé hatékony időkihasználás; a sok-sok elmélkedés. Amúgy ezt Krisztiánnak mindig elmondom, hogy ne gondolkodjon annyit az egyes teendők felett, hanem fogjon neki, és erre tessék, a karácsonyi ajándékokkal én is ezt teszem, remek.
De a javamra legyen írva, hogy Barnuskának a memóriajáték már majdnem készen van, a család tagjainak fotóiból fog állni a játék, hátoldalon mi mással, mint Sammel a tűzoltóval. Már kitaláltam, hogy milyen egyedi dizájnú dobozt fogok hajtogatni a játéknak, már csak egy kartondobozt kéne szereznem, ami méretben meg mindenben megfelelő, na de még rengeteg idő van karácsonyig (hehe, gondolom én, majd egy perc alatt el fog repülni az a 4 hét...). Amúgy a legnagyobb problémát természetesen az okozta a játék képeinél, hogy magamról nem találtam olyan képet, ami szerintem is előnyös lenne. Igazából mióta Editke megvan, rólunk nem is igazán készült kép, csak amik esküvőkön készültek, meg amiket Kriszti csinált rólunk egy-egy babafotón. Éppen aktuális lesz ezért a karácsonyi fotózás is, legyen már normális képünk, szó szerint :)
Na de főzni ugye muszáj, közben meg remek mulatság Editkét fotózni és kiakadni azon, hogy a tejfölt a dobozból nagykanállal (ha tehetné, merőkanállal) eszi a nyuszi, ami egyrészt azért gáz, mert hogy lehet ennyire szeretni a tejfölt magában, másrészt meg a tejföl hideg (mivel a hűtőből veszem ki) és örök parám, hogy meg fog fázni tőle a torka, ha ilyen mennyiségben lapátolja befelé. Amúgy ne nézzetek hülyének, de én még a joghurtot is melegítem neki, agyrém vagyok, tudom (azon kívül elég fura íze van melegen a joghurtnak, bár Editke eddig még nem reklamált, pedig minden reggel benyom egyet).
És akkor hogy valami recept-félét is prezentáljak itt nektek, bemutatom a majdnem hamis lasagnét... Ez a név több sebből is vérzik, meg is mondom, hogy miért. Maga a hamis lasagne amúgy egy rendkívül jó ötlet, fogyókúrás is meg finom is, köszönet a recept-gondolatért Juditnak. Mondjuk nekem a lasagne az tészta, ha a fene fenét eszik, akkor is, és a hamis lasagne lényege, hogy nincsen benne tészta, mert ugye akkor nem lenne fogyókúrás. Nagy tisztelet azoknak akik ezt tényleg fel tudják fogni lasagneként, nekem nem sikerül, de ez az én csökönyös agyam miatt van, a recept nagyon tuti amúgy. Ez ugye az egyik seb a majdnem hamis lasagne esetében. A másik meg az én egyre rosszabbodó memóriámból adódik, ugyanis meg voltam róla győződve, hogy a hamis lasagnéba igenis padlizsán kell. Pedig cukkíni.... Komolyan azt gondolom, hogy az agyamnak úgy a 60%-a a szülőágyon maradt, én nem is merek másik gyereket szülni, mert akkor még egy kávé főzése is komoly problémát okozna... Szóval a hamis lasagnéhoz én bevásároltam a padlizsánt meg a darált husit, és gondoltam, akkor dombon a tanya, emlékezetből fogom megcsinálni Judit szupi receptjét. Ami se nem lasagne, se nem hamis, hanem inkább rakott padlizsán. Ilyen receptem van fent már egy a blogon, de ez kicsit másmilyen, és szerintem így finomabb is, mint a másik.
Hozzávalók:

fél kiló darált husi (én csirkemellből csináltam)
egy nagy fej vöröhagyma
egy nagy padlizsán
egy zacsi gyorsrizs
tejföl (ha van mellettünk egy Editke, akkor 2 doboz, ha nincs, akkor elég egy is)

kb 4 dl tej vagy tejszín
só, bors
kevés olaj

A hagymát összevágjuk (most világosodtam meg, hogy a profi botmixerünk húsdaráló részével tök gyorsan és egyszerűen lehet hagymát apróra vágni, pedig maga a mixer megvan vagy 3 éve...) megdinszteljük kevés olajon, majd mehet rá a husi, kevés só és bors. A padlizsánt vékony szeletekre vágjuk, kibéleljük a szeletekkel egy jénai alját, jöhet rá a darált husi fele, a gyors rizs csak úgy főzés nélkül, a husi másik fele és beborítjuk a maradék padlizsán szeletekkel. A tej vagy tejszín felét ráöntük az egészre (ebben fog megpuhulni majd a rizs) és a tetejére kenjük a tejfölt. Én a rizsekre is tettem tejfölt, mert elég savós volt, így inkább nem öntöttem le a savót, hanem abban is puhult a rizs.

Fóliával lefedve betesszük a sütőbe és megsütjük. Én 220 fokon sütöttem kb 30 percig.

Félúton rá kell önteni a maradék tejet, és ha még a rizsnek kell, akkor tovább locsolni, hogy puhuljon meg teljesen. Ha befedjük a rizseket, tuti megpuhulnak, nem kell előre megfőzni, és sokkal finomabb, mint a sima vízben főtt, beszívja a padlizsán és a husi levét is. Még aki akar, lehet utána is tenni hozzá tejfölt, mi nagy tejfölimádók vagyunk, ezért szoktunk hozzá még pluszban is enni.