Editke foga alá való

Néha nagyon hanyag anyának érzem magam, főleg akkor, amikor a gyerekemnek babfőzeléket adok virslivel. Amit én mondjuk kifejezetten szeretek, de nem nagy kunszt megcsinálni, és a virsli az uram szerint valami utolsó tápláléka az emberiségnek, ezért csak sutyiban adtam Editkének belőle. De nem kellett neki (vagy nagyon is hallgat az apja szavára?). 2 falat után úgy gondolta, hogy az anyja megkergült, hogy mit ad neki ebédre, virslit? Pedig ez a gyerek isten bizony minden kaját megevett eddig, amit elé raktam a finomfőzeléktől kezdve, a bármilyen felvágottig, a lekváros elrontott dörmi piskótával bezárólag, mindent. De a virsli, na az nem. Pedig én nagyon szeretem a virslit, szerintem minden nap meg tudnám enni másmilyen formában. Sütve, főve, salátának, virslis kiflibe töltve, rizzsel hamis rizseshúsként, bárhogy. De Editke nem komálja, bele kell törődni van ilyen. A babfőzelékkel mondjuk továbbra sem értem, mi baja van, mert a babot nagyon is szereti, levesbe vagy akár csak konzervbe is salátára, mindig kuncsorog belőle, szóval nem értem, hogy a főzelék esetében milyen változáson megy keresztül a bab, hogy már nem ízlik neki. Na majd ha megtanul beszélni, akkor nyilván elmondja.
De miután nem volt hajlandó megenni a babot virslivel, éhen maradt, mert nekem az a nevelési elvem (az egyik), hogy ha nem eszi meg az ebédet, amit egyébként máskor szeret, akkor nem kap mást, majd tanul belőle és a következő kajánál úgyis behozza (amúgy meg gyakorlatilag 2 óránként etetem, szóval nem fog éhen halni). De azért bevallom őszintén, hogy ilyenkor nagyon lelkiismeretfurdalásom van, hogy szegény gyerek, miattam éhezik, meg éhes gyomorral alszik el ebéd után, jajjjjszegénypára! És általában már miközben viszem be a szobájába aludni elkezdek azon elmélkedni, hogy ha felébred, mit adjak neki, ami a kis foga alá való. Mind a 9 alá. Ilyenkor szokott előkerülni a dörmi recept, meg a puding, tejbegríz és pogácsa, minden amit szeret. De tegnap már kicsit kreatívabb akartam lenni, igaz volt készen dörmi, és a mama is várhatóan hozott volna délután valami finomságot nekünk, de akkor is, valami mást akartam adni ennek a virslit meg nem evő gyereknek.
És akkor csapott meg az isteni szikra, hogy nem csak hogy tejberizst, de egyenesen csokis tejberizst fogok legyártani az én kis éhenkórászomnak, aki a nap bármely percében képes úgy csinálni, mint aki rögtön éhen hal, de tejet inni tényleg bármikor képes.
A recept rendkívül egyszerű, tejberizst kell főzni (lehet persze zabtejjel vagy rizstejjel is, én normál tehéntejet adok már neki) és vagy az elején vagy a végén zuttyintani a rizsbe egy csokis pudingot. Vagy vaniliásat, de akkor nyilván vaniliás tejberizs lesz a végeredmény :) Amúgy én tényleg azt hittem, hogy ezzel a felállással feltaláltam a spanyol viaszt, hiszen ki más lehetne olyan kreatív, hogy kombinálja a pudingot és a tejberizst? Nos, a nővérem. Éppen akkor hívott, amikor elelmélkedtem rajta, hogy hatékonyabb lett volna a rizsszemek megduzzadása után beleönteni a pudingport a tejberizsbe, és meg is osztottam vele ezt a tényt, hogy én egy gasztronómiai zseni vagyok, mert mi jutott eszembe. A nővérem közölte ilyen kicsit hétköznapi hangon, hogy hát az finom, és hogy ő mennyit csinált ilyet középiskolás meg egyetemista évei alatt, nekem meg porba hulltak a zsenialitásommal kapcsolatos gondolataim. Hiszen ha nekem csak majd 31 évesen jut eszembe az, ami a nővéremnek már tinikorában a koliban is evidens volt, akkor semmiképpen nem nevezhetem magam kolosszális elmének, sajnos :( De hátha valaki másnak újdonság ez a nekem mindenképpen új kombináció, és kipróbálja.
A végeredmény amúgy nagyon-nagyon tuti. Nem is tudom mihez hasonlítani, finom és kész. Egyszerű, gyors, finom, nem kell ennél jobb recept.
És a hatás Editkén mérve; közepes pont a csokis tejberizsnek. Azt hittem majd alig győzöm neki szedni az újabb és újabb adagokat, de ehhez képest kicsit mérsékelt volt a lelkesedése a rizsem iránt. Először tök élvezettel kanalazta, de a tizedik kanálnál inkább abbahagyta és lehúzott 2 deci tejet. Ilyenkor érzi magát az ember teljesen megsemmisültnek, mikor elnyomja a tökéletes receptjét 2 deci sima dobozos tej, még csak nem is házi, vagy kakaó vagy valami... Ezért azt gondolom, hogy talán már az ebédnél sem a virslivel voltak a problémák, hanem az éhség, mint olyan hiányzott a gyerekem gyomrából. Mert aki a csokis tejberizs helyett a tejet választja, az nem éhes, vagy nagyon is tudatosan táplálkozik, de ez egy másfél évesről annyira nem képzelhető el.
Azért egy kép a kis nyusziról, miközben lapátolja a tejberizst (szigorúan csak a "szkafanderben" hajlandó amúgy táplálkozást folytatni otthon, persze a bölcsiben megy mindenféle védőöltözet nélkül is...)