Amikor a férfi főz...

Akkor sok finomság is kikerülhet a keze alól, mivel köztudottam jobban főznek a férfiak, mint a nők. Szerintem amúgy csak azért főznek jobban, mert több idejük van rá, mert általában nem ők mosogatnak, pakolnak és takarítanak fel főzés után, így mindent úgy csinálhatnak, ahogyan úri kedvük diktálja, tehát lehet csomó mosatlan meg nagy felfordulás, a végén úgyis őket dicséri mindenki, hogy jajjjj, de nagyon ügyes fiú vagy te, még főzni is tudsz! :D Viccen kívül, Krisztián tényleg tud főzni, ha van elég türelmünk kivárni, és nem hallgatjuk közben, hogy miket mond ("hol van a  liszt? mért itt tartjuk? nem logikus, hogy itt legyen!" nekem az, és én használom úgy napi jelleggel, de mindegy), akkor tök jó, ha főz. És ő még el is mosogatna és pakolna maga után, ha lenne türelmem kivárni :) De nincs. Viszont palacsintát és libamájat csak ő süt és főz a mi háztartásunkban, abban én tényleg überbéna vagyok, nem is vállalkozok rá. Még csúsztatott palacsintát tudok is sütni, de normál palacsintát, azt nem. Vagy leég, vagy meg se sül, vagy gumi lesz, valami nem jó benne, az tuti. A májhoz meg nincsen türelmem, így az is rá marad úgy évi egyszeri jelleggel.
De a hétvégén kivételesen nem palacsintát vagy májat csinált, hanem tésztaöntetet. Mivel nekem halaszthatatlan fodrászhoz menetelem és hobbi boltba vivő utam volt, ahova nem annyira jó egy másfél évessel együtt menni, így Editke és Krisztián együttes erővel csinálták meg a szombat déli ebédet, amit én előre kijelöltem nekik, méghozzá bolognai spagettit. A spagetti résszel semmi bonyodalom nincsen, hiszen az fő magától, ha belerakjuk a vízbe. Az öntethez is elmondtam az instrukciókat: hagyma megpárol, darált husi rátesz, paradicsomszósszal felönt és kész. Ja, só és bazsalikom szórás még kell, és kész is, semmi bonyodalom nincsen benne. Szerintem. És finom is. El is mentem a fodrászhoz. Aztán meg be is néztem a hobby boltba, ami az egyik nagy kedvencem, és ahol a fizetésem kb tízszeresét el tudnám költeni úgy bő egy óra alatt. Na jó, lehet annyi pénzhez kéne két óra is. Most éppen Editke farsangi jelmezét gyártmányozom, ahhoz vettem hőre puffadó festéket, valamint betelt az első emlékkönyv, már lassan a második is, de a másodiknak nincsen még szép borítója, és ahhoz vadásztam ötleteket, és persze találtam is. Amire megint csak újabb vagyonokat tudnék költeni.
Két emlékkönyv borító ötlet van a fejemben, az egyik egy keresztszemes állatos-betűs díszítésű, ehhez nagyon tuti betűket találtam a neten, csak ez kicsit több tervezést igényel, és hosszabb idő elkészíteni is. A másik ötlet pedig a kreatív boltból van (Aranyvirágcserépből, honnan máshonnan...), és az nem más, mint szalvéta technikával, fényképpel és pufi festékkel díszített kis borító. Ami nekem tuti nem sikerülne olyan jól, mint a tulaj Katának, de nagyon-nagyon szeretnék én is egy olyan szép borítót. Túl nagy beruházás nem is kellene hozzá, és a végeredmény nagyon szuper. Gondolom már így a leírásból is kiviláglik, hogy inkább a szalvétás felé hajlok. De mivel demokrácia van, megszavaztattam Krisztiánnal is a dolgot, csak a közös gyerekünk emlékkönyvéről van szó :) Szerintem neki kb mindegy lenne, hogy melyik lesz, de azért nagyon rendes ember, mert komolyan elgondolkodott a dolgon, és közölte, hogy akkor inkább a "ragasztott" legyen, ami a szalvétatechnikásat takarja. Bár először megkérdezte, hogy miért, nem mindegyik olyan lesz, mint a legelső? :D Mondom nem, abban semmi plána nincsen, kreatív meg főleg nem, újat kell kitalálni! Amúgy lehet csak azért szavazott az általa ragasztottnak titulált szalvéta technikásra, mert nem akar éjjeleket végigvirrasztani velem, mire kihímzek egy könyvborítót újra :) A szavazásomban amúgy még Eszti is részt vett, itt is nagyon köszönöm neki, és ő is a szalvétásat támogatta első körben, úgyhogy az lesz, punktum, csak még szép szalvétát kell hozzá keresnem. Mert ugyanis pont azt valahogyan nem vettem az Aranyvirágcserépben, nagy bevásárlásomban elfelejtettem, de legalább így lesz újra indokom odamenni :D
Amúgy nagy vágyam, hogy legyen egy ilyen saját kreatív boltom. Mikor oda belépek, egy tök másik dimenzióba kerülök, komolyan. Elnézegetem a kis kiegészítőket, a szép hímzett anyagokat, meg mindenféle dolgot, amit ott a lányok gyártanak, és azt érzem, hogy ezt kellene csinálnom egész nap. Ebből kellene élnem. Az is elég lenne nekem, ha mondjuk naponta 2 órát a boltban tölthetnék csak úgy, nézelődéssel. De mivel nem tudnék anyagilag minden nap mit vásárolni ott, így egyértelmű, hogy ott kellene dolgoznom, mint eladó, vagy mint tulaj :D Gyerekkoromban amúgy papírboltot akartam volna nyitni, akkor ott szerettem nagyon lenni a sok ceruza meg levélpapír társaságában :) Hát most a papírbolt hobbybolttá alakult. De nem mindegy ám, hogy milyen hobby bolt, mert az egyik nem olyan, mint a másik! Az Árkádban lévő Kes papír kreativ boltjától például a hideg kiráz, pedig ezerszer több dolgot tartanak, mint az Aranyvirágcserépben, de egy kicsit se kedvesek az eladók, és ott nem jó lenni. Nem szeretnék minden nap menni oda. Abba a boltba csak bemegyek, célirányosan megveszem amit kell, és minél előbb fizetek is, mert egyszerűen nem jó a légkör. Pedig meggyőződésem, hogy a hobby boltoknak ez a szíve-lelke, hogy a vásárló szeressen oda menni! És hogy jó legyen ott csak úgy lenn, és nézelődni. Amúgy a Kes hobbyt meg is fenyegettem már egyszer, hogy soha többet nem megyek hozzájuk, mert annyira nagyon bunkók voltak az eladók. És ez nem csak az én véleményem, az egyik kedves ismerősöm is ezt mondja. Szóval, ha hobby boltban fogok dolgozni, akkor az csakis a gödöllői Aranyvirágcserép lehet :D És akármit is kell vennem, inkább ott veszem meg még ha többe kerül, akkor is, mert minden egyes alkalommal jó érzés tölt el, ha abba a kis boltba bemegyek. Amúgy nem fizetnek nekem a reklámért, tényleg nagyon a szívem csücske az a bolt, mint ahogy az eladó hölgy és a tulaj is. Nagyon jól csinálják azt, amit csinálnak, és én nagyon irigy vagyok rájuk, hogy ezzel foglalkoznak főmunkaidőben :) Így odajárok hozzájuk minimum heti 1x nyálat csorgatni, hogy bakker, ezt így is lehet...
Na de visszatérve Krisztiánhoz és az ő tésztaöntetéhez! Miután kinézelődtem magam az Aranyvirágcserépben, szép hajjal hazahéveztem és belépve az ajtón, már néminemű szagi zavarokat érezvén arra következtettem, hogy nem az általam elmondott tésztaöntet készül. Aztán vizuális felvételezéssel is arra a következtetésre jutottam, hogy ez az öntet nem az az öntet. A férfiak, ha főznek, mindig a legtökéletesebbre törekszenek, ezért Krisztián se adta lejjebb, hanem a Rákóczi által kiadott recepteskönyvből kezdte el nézegetni az öntetet, amiből végül csak annyit vett át, hogy tett a hagyma mellé répát és fokhagymát is. Saját bevallása szerint azt akarta megfőzni, amit ez a nagy hírű szakács leírt, de miután elolvasta, hogy kb egy komplett zöldséges is kevés lenne a séf által leírt öntet elkészítéséhez, csak ezt a két momentumot kiragadva, mintegy feljavítva az én receptemet, készítette el az öntetet. Nem mondom, hogy rossz lett, de ez szerintem nem bolognai öntet. Mivel egy kicsit hígabb is lett egy tésztaöntetnél, így én még tettem bele besamelmártást is, így végül egy egészen érdekes rózsaszín öszvér mártást kaptunk :) Finom lett, én Krisztián-féle Rákóczi öntetnek neveztem el. Ha van kedvetek próbáljátok ki, nekem megmondom őszintén az én fajtám jobban ízlik, de ez is finom volt.
Az alap receptben egy vöröshagymát megpárolunk olajon, hozzáadjuk a darált sertéshúst, megpároljuk a husit, öntünk hozzá sűrített paradicsomot, só, bazsalikom vagy oregánó és kész. Krisztián változatában a hagyma mellett fokhagyma és répakarikák is dinsztelődtek, hozzáadta a paradicsomot, én meg besűrítettem némi besamelmártással.
A nagy munkában Editke is segített apának:

 És a végeredmény, finom, de más :D