Editkém emlékkönyve 2.

Szerintem életem egyik legszebb gyártmánya lett ez az emlékkönyv, de tényleg. Tudom, hogy minden egyes alkotásom a szívemhez nő, de ezt annyira nagy rákészülés és tervezés előzte meg, hogy talán még ennyi energiát sose fordítottam semmire, na jó, lehet a disszertációmra igen... Nem is a megvalósítás volt a sok idő, hanem kitalálni, hogy mi hogyan legyen rajta, egyáltalán, mi legyen rajta, vagy milyen színvilágban csináljam meg. Az előző emlékkönyvet is nagyon szerettem én is, meg Editke is nyüstölni, ahogyan a mellékelt képek mutatják, de ez az új, ez sokkal-sokkal szebb lett.

A tervezésben részt vett Eszti is, aki megszavazta nekem, hogy legyen szalvéta technikás, meg persze Krisztián is, aki szintén a szalvétásat részesítette előnyben, bár azért őt kicsit puhítani kellett előtte, hogy egyáltalán értse a sok munkája mellett, hogy most nem egy honlap dizájnt kell eldöntenie, hanem a gyereke emlékkönyvének a kinézetét. Minden egyes fázist bemutattam neki, gondolom ilyenkor mindig szidja magát, hogy miért pont velem állt össze annak idején, de azért lelkesen megszemlél és véleményez mindent, rendes ember, mondom én!
Az első lépés a füzet megvásárlása volt, amit én sima papírboltban vettem, kb 500 Ft, semmi bonyolítás nincsen benne, az eleje világosbarna egyszerű, a belseje sima, pont megfelel emlékkönyvnek. Ebben a füzetben már szerencsére margók sincsenek, Editke előző emlékkönyvében még volt egy hosszanti margó, nem is nagyon tetszett, de nem kaptam másmilyet. Lehet időközben a gyártók is megvilágosodtak, hogy semmi értelme annak a piros margónak a füzetben :)
Aztán a szalvátavadászat következett, ez az egyik kedvenc részem, imádom a szalvétákat nézegetni. Az Aranyvirágcserépben nagy fa ládákba vannak rendezgetve témánként a szalvéták, nagyon jó közöttük böngészni, olyan, mint régen, mikor a csokispapírokat válogattuk össze és rendezgettük albumba. Na jó, a menők annak idején is szalvétákat gyűjtöttek, de mivel nekem már a nővérem volt a szalvéta gyűjtő, így nekem csak a csokispapír maradt alternatívaként, hogy mégse ugyanazt csináljam, amit a tesóm, mert az milyen béna már. Most tök jó lenne, ha valahol megtalálnám Márti szalvéta gyűjteményét, biztosan lennének benne érdekes szalvéták, de lehet nem is merném azokat felhasználni, hát csak a tesóm gyűjtögette még gyerekkorában. Na szóval, ki is választottam Editke emlékkönyvéhez 2 lehetséges szalvétát is borítónak, mindkettő a rózsaszín színvilágot képviselte. Akkor még a két rózsaszín közül is a rózsaszínebb tetszett jobban, már ha lehet ezt a színt így fokozva használni egyáltalán, szóval a cukirózsaszín jött be a csíkos rózsaszín csak a második helyre szorult. Aztán ahogy a többi kiegészítő is szépen összeállt a fejemben, egyre inkább a csíkos felé hajlottam, amiben nem kevés kék is helyet kapott.
Csipkét egyértelműen szerettem volna a könyvborítóra, így két lehetséges változatot is vettem, egy kéket meg egy fehéret. Lehet itt a csipke résznél dőlt el végleg, hogy a kékebb szalvéta lesz a borító, mert a kék csipke ahhoz ment jobban. És valahogy annyira beleszerettem abba a kék csipkébe, hogy nem tudtam kihagyni és a fehéret tenni a borítóra.

Aztán szépen lassan, jól átgondolva (és Krisztián idegeire menve...) kiválogattam és megvásároltam (több menetben, mert igenis jó az én kedvenc kreatív boltomba menni, ha nem is vesz sokmindent az ember, akkor is, mert egyszerűen jó abban a boltban lenni, és kész :)) a többi kiegészítőt is.
Valami okból kifolyólag most ezek az antik kiegészítők ragadtak meg jobban, így ilyen stílusú kiegészítőket vettem, amik szerintem elvileg nem is könyvborítóra valók, de ez nem akadályozott meg abban, hogy felhasználjam őket.
Az ötletadó a borítóhoz amúgy az Aranvirágcserépben a tulajdonos Kata alkotása volt, egy receptes füzet borítója (vagyis azt hiszem, annak szánta, de lehet csak én gondoltam erre a mintája miatt, egy süti volt az elején) ami szintén szalvéta technikával készült, szintén ilyen antik kis dísz volt rajta, és még pufi festéket is használt fel, és az egész kis füzetnek volt egy leírhatatlan hangulata, ami magával ragadott, és amiről azt gondoltam, hogy ilyen nekem is kell :) Végül az én borítóm teljesen másmilyen lett, és hiába vettem én is pufifestéket hozzá, végül mégsem használtam hozzá, mert ahogy haladtam előre a készítéssel, úgy lettek újabb ötleteim, így majd a Kata-féle füzetborítót is meg kell még egyszer csinálnom, mert akkor is kell nekem olyan is :)
Szóval mikor már minden hozzávalóm meg volt, és a kép is a fejemben, hogy milyet is szeretnék, akkor nekiláttam a munkának (eltelt vagy 2 hét, amíg rendezgettem csak úgy gondolatban, hogy mit hova és merre is tegyek a borítóra, dehát jó munkának idő kell!).
Az első lépés, hogy felragasztottam a szalvétát a füzetre. És egyből le is szedtem, mert ferde lett, ami a szalvéta mintája miatt (csíkos) nagyon feltűnő is volt. Ezért is veszek én minden szalvétából egyből két darabot, hogy ha elrontom, legyen egyből másik, és ne kapjak idegsokkot a bénázásom miatt. A második ragasztás már tökéletesre sikerült, leszámítva azt, hogy mivel minden (legalábbis majdnem minden) folyamatot Editkével az ölembe csinálok, így ő is rajtahagyja a "kézjegyét" az alkotásaimon, ez esetben belenyúlt a ragasztós szalvétába és szépen fel is szakította azt (bal felső sarok). Nem kaptam idegsokkot, ááááá.....

De mivel rettentő kreatív vagyok, ezért nem szidtam le nagyon szegény gyereket (aki mindig nagyon a lelkére veszi, ha valamit elront, ezért kifejezetten bocsánatkérően ilyenkor mindig bőg...), hanem megnyugtattam, hogy akkor majd oda fogjuk tenni az egyik díszítő elemet, ami szerencsére pont el fogja takarni az ő "alkotását". Így került a füzet bal felső sarkába az eredetileg nyakláncra szánt medál díszem, amibe én egy szalvétából kivágott pillangót helyeztem el, mert Editke nagyon szereti a pillangókat, és ez csak az ő emlékkönyve lesz. Aztán a szalvéta széléhez odaragasztottam hobbi ragasztóval a csipkét. Eredetileg alulra és fölülre is akartam csipkét tenni, de végül nem tettem oda, túl sok lett volna már a jóból, így szebb lett.

A csipke után a medálról sniccerrel eltávolítottam az akasztó részt (igen, vehettem volna olyan díszt is, ami nem nyakláncra való, de azok nem voltak olyan szépek, mint ez a medál, szóval itt is kreatívnak kellett lennem) és beleragasztottam a pillangót.

Itt nem tudom, mi a kreatív protokoll, tehát hogyan kell a medálra ráapplikálni az üveget, így én egyszerűen odaragasztottam ragasztóval azt is.

Gondolom nem ez a módszer, de majd egyszer utána nézek, vagy megkérdezek valaki hozzáértőt. A lepkés díszt az Editke által kijelölt helyre ragasztottam fel. Először féltem, hogy nem fog ott maradni, elég nehéz azért ez a medál, de jó ez a hobbiragasztó, nem esett ezóta se le róla, pedig alapos nyüstölésnek van kitéve a könyv.

Aztán Editkéről a kedvenc nyakláncos képemet kinyomtattam, és felragasztottam a könyv közepére. Ide került volna a Kata ötlete nyomán a pufi festék, de én gondoltam egyet és a szalvétából kivágtam 4 darab piros pöttyös csíkot, és azt ragasztottam a fénykép széleihez, keretnek. Elég nehéz ilyen vékony csíkot dekupázs ragasztóval feltenni szépen, hogy egyenes is legyen, meg el se szakadjon, nagy nehezen, de sikerült azért. A kép egyik szélére pedig ez a kis dísz került, nem tudom, amúgy mire való, de nekem nagyon tetszik :) Gyártanak egyébként kifejezetten ilyen antikolt hatású képkereteket is, vagyis inkább képszélek ezek, talán azt kellett volna használnom, de úgy gondolom ezzel a szalvétás ötlettel is szép lett, így legalább nincsen benne túl sok vas :)

Akartam még valami kis cuki díszt is rá, így egy kifejezetten scrapbook készítéshez használatos kis csomagból kivettem ezt a díszt, amit eredetileg át kellett volna szúrni a könyvön és úgy rögzíteni, de én leszedtem azt a rögzítős hátulját (nem tudom, mi ennek a pontos neve...) és felragasztottam azt is, hogy ne kellejen a könyvet kiszúrni. Nehezen, de ott maradt ez is :)

 És íme, a végeredmény:

Nekem tetszik, remélem Editke is fogja annyira szeretni, mint amennyire a régit szerette lapozgatni :) Már vannak benne bőven képek is, előbb kerültek bele, mint hogy a borító meglett volna :D

És a helye is megvan már a polcon, a másik mellett szépen, remélem még sok-sok kis emlékkönyv fog itt sorakozni egymás mellett :)