Editke kis nyuszifül

lassan két éves lesz, amúgy alig hiszem el, de a naptár ezt mutatja, hát kénytelen vagyok mégis elhinni.
A szülinapra mindenképpen akartam valami saját készítésű dolgot csinálni, ez tőlem mondjuk nem szoktlan dolog. Továbbra is azt gondolom, hogy akár egy ennyire kicsi gyerek is megérzi, hogy mennyi szeretet van egy kézzel készített akármiben, ezért továbbra is boldogítom a nyuszit a kreativkodásaimmal. Bár eléggé jól tűri ilyen téren a strapát, úgyhogy nem kell nagyon sajnálni a nyúlbélust miatta :)
Valami olyan dolgot akartam neki készíteni, amit tényleg használni is fog, és a Praktika egyik számában nagyon jó ötletet találtam; kincset gyűjtő teáskannát, persze kicsit átfazonírozva. Editke igazi kincsgyűjtő, ehhez nem fér kétség, minden apró dolgot gyűjt, leginkább kavicsokat, minden mennyiségben, és haza is kell hozni ám őket, képes számon tartani, hogy út közben hány kavicsot (tobozt, makkot, bogyót, virágot.....) szedtünk, és itthon aztán követeli őket, agyrém néha, dehát ez van, mindenkinek van valami hülyesége, a rák jegyűeknek meg jó sok is :) Na szóval ez a teáskanna ezért egy hatalmas ötlet volt nekem, mert eddig csak úgy szanaszéjjel hánykolódtak az értékes kavicsok, bár Krisztián már újabban nyitott nekik egy bébiételes üveget, de az nem túl dekoratív, meg törékeny is. Ellenben a bádog teáskanna egyáltalán nem az, bár elég rossz hangja van, ha leesik, de majd odafigyelünk, hogy ez ne túl sűrűn történjen meg.
A teáskannának külön története van. Nem túl vidám történet :( Ugyanis a kanna Mamikáé volt. Ő használta, nem is keveset. Most már soha nem fogja sajnos :( De én hiszek benne, hogy Editke használatában újralényegül a teáskanna, és így marad neki is egy kicsit játékosabb emléke is Mamitól, majd mindig mondom is neki, hogy ezt a Dédi használta. Amúgy is minden este emlegetjük a Dédit, mert elalvás előtt megnézzük a csillagokat, akik bekukucskálnak a redőny résein, és megnézik, hogy Editke vajon alszik-e? És ott van a csillagok között Dédi is, aki meg onnan fentről vigyáz a kis nyuszikára. Így mindig meg is nyugszik Editke, hogy Dédi a csillagokkal van, fent az égen :) Én örülök neki, hogy az övé lesz a teáskanna. Nagy értéket ugyan nem képvisel, már pénzügyileg, de az értéke nekem mégis felbecsülhetetlen, mert Mamika használta azt évekig, így nekem fontos.
Mamika után így nekünk ez a teáskanna maradt, amibe én már első látásra beleláttam a kis kannafáninkat :)

Editkének így festetlenül is nagyon tetszett amúgy, lehet így is szuperül tárolta volna a kincs-kavicsokat, de azért csak kivárom a végét, hogy majd kedden hogy fog neki tetszeni a végeredmény.
Amúgy egy két éves annyira szemfüles már, hogy rendesen duggogatni kellett előle a festéket meg a kannát, mert seperc alatt összerakta a dolgokat, hogy "Anya, kiszínezed a kannát?". Durva, azért már mennyire ismer engem, meg a világot körülötte, mindig elámulok.
Elsőre azt hittem, hogy majd ilyen festékszórós izével fogom lefesteni a fánit, mert a Praktika is azt írta, hogy azzal kell. Bár voltak már elsőre is fenntartásaim, hogy pl. hol fogom lefújni, hogy ne legyen minden csupa festék a lakásban? Nem fog-e megcsorogni rajta a festék? És még száz másik. Aztán bementem az Aranyvirágcserépbe, ahol Erzsi felvilágosított, hogy nekik nincs is ilyen szórós festékük. Kissé elkedvetlenedtem, mert én csakis ebben a festékszóróban tudtam gondolkodni. De ajánlott helyette mást, akrilfestéket és alapozót. Hát mit mondjak, nem egy olcsó áron... Aki eddig ezt képzelte, hogy az otthon készített ajándékok olcsóbbak, vagy hogy esetleg én spórolásból csinálok ajándékot házilag, hát az nagyot téved, egy fröccsöntött kannafánit valószínűleg a festékek töredék áráért meg tudtam volna vásárolni... A fánihoz ugyanis 5 szín kellett, és egy alapozó is. Így már sitty-sutty, el is költöttem 5000 Ft-ot, és még nem is volt biztos, hogy szépen meg tudom csinálni az egészet, mivel nekem az a félelmem volt a festékkel kapcsolatban, hogy tuti csíkos lesz. De ki lettem okosítva, hogy hogyan kell csinálnom, hogy ne legyen mégse csíkos, nem ecsettel, hanem kis szivacsecsettel (amit én nem vettem meg, mert az még plusz 1000 Ft lett volna, és milyen jól tettem, mert sima szivaccsal is nagyon profin meg lehetett csinálni az egészet, és nem is lett volna elég egy darab kis szivacsecset, mert minden színhez másik kellett, ugyanis a szivacsot is befogja ez a festék). Amúgy amilyen vagyok, én még meg is mondtam az Erzsinek, hogy ha csíkos lesz a kanna, én visszahozom az összes festéket, és akkor kutya kötelessége lesz visszavenni. Szerintem azóta azt hiszi, tuti kattant vagyok, de majd elmondom neki, hogy nagy nyomás alatt álltam, hogy be ne égjek Editke fánijával :D (Amúgy meg tök jó kreatív boltba járni, mert találkoztam egy régi fitt-ball edzőmmel, akit nagyon szeretek, viszont ezer éve nem láttam már). Erzsi meg hozzátette, hogy bármikor felhívhatom, ha a fáni készítése során kérdésem lenne. Mondom, szegény totál hibbantnak nézett, sajnos nem ismer annyira, hogy tudná, hogy alapban ilyen vagyok...
És ahogy hazaértem, ki is akartam egyből próbálni az alapozót, de rendesen beijedtem, hogy tényleg csíkos lesz, így hagytam egy kicsit adaptálódni egymás mellett a kannát és a festékeket, csak van lelkük azoknak is...
Aztán kivették a hülye fogamat, ami még mindig istentelenül fáj, pedig már 4 nap eltelt, és váltva szedek aszpirint és cataflant, és már borzasztóan unom, de a fáni készítése legalább kikapcsolt kicsit a foghely-fájdalomból.
Először is lealapoztam a kannát, 3 rétegben is, rettentően pepecs munka volt, erre Erzsi fel is készített, hogy csak nyugodt idegállapotban csináljam. 3 cataflan után ez már adott volt... Szóval nem szabad húzogatni a szivacsot, csak így odanyomogatni, pepecselni vele, szó szerint. Ez tehát 3 rétegben, plusz száradási idő, nagyon sok időbe is telik saját ajándékot csinálni.... De már alapozás után teljesen más képet mutatott a fáni:

Utána jött a szín. Alapszíne lila lett, így az én ujjaimnak is, köszönhetően az eldugott és nehezen elérhető részeknek (de simán lejön vízzel a bőrről az akrilfesték, így semmi gond):

Így néz ki a konyhaasztal, ha én ügyködök ott... (A kavicsok egy másik játék-ajándékhoz kellenek, az külön bejegyzés lesz még :) )

Fáni ormánya sárga színű lett, a belseje lila, hogy ne legyen egyszerű festeni.

Már majdnem kész, van szeme is, és virág díszei:

A tetejének az elkészítésével viszont nagy gondban voltam, mivel 8 egyenlő részre kellett osztani. Nekem az ilyen dolgok nem mennek, ezt Krisztián csinálta meg, nagyon kreatív volt ő is, nekem ilyen megoldás sose jutott volna eszembe, szuperül működött:

És a végeredmény:

Editke még nem látta, majd kedden kapja meg a fánit, remélem örülni fog neki :) Addig is emlegeti a farkasokat és a medvéket. Ezen a képen majdnem mindenki rajta van:

Ezen már tényleg mindenki rajta van :)

Kuka mellett...

Kisvonat (örök kedvenc, talán a sok hévezés miatt...)