Császármorzsa

Sose hívtuk otthon császármorzsának a császármorzsát, hanem helyette rumidumnak. Még a google is csak egy magyar találatot ad ki a rumidum szóra, de az garantáltan ugyanaz, mint a császármorzsa, szóval azért nem éltünk mi sem tévedésben otthon :) És legalább lesz olyan magyar szó, amire az én blogom jöhet ki elsőnek a googlen, hát ezért már mindenképpen megérte ezt leírni :) Meg amúgy is, annyi kajának van más neve Magyarország más-más szegletében, hogy szerintem direkt jó ezeket összegyűjteni, vagy a többi elnevezésről is tudni. Hátha valaki kiad egy ilyen szakácskönyvet, csoda, hogy nem jutott még eszébe valami gasztrobloggernek :D Tehát rumidum vagy morzsóka, vagy császármorzsa, ki minek ismeri. Kicsit hasonló a palacsintához, de mégse kell fél óráig az olajszagban állni miatta. 

Én még csak most csináltam először rumidumot, méghozzá azért, mert Editke közölte, hogy a francia zöldséglevesnek, amit egyébként nagyon szeret, fura szaga van, ő ebből nem akar ebédre enni. Mivel ezt még úgy reggeli táján közölte, így volt elég időm elelmélkedni, hogy mit is adjak neki ebédre, ha ezt tényleg nem eszi meg. Nagyon ezzel nem szoktam foglalkozni, mert úgy vagyok vele, hogy ha éhes, megeszi azt, ami van, amúgy is kb minden kaját megeszik, de most, hogy beteg is, meg itthon is vagyok, miért ne csinálnék valami finomat másodiknak. E mellé a zöldségleves mellé nagyon nem szoktam másodikat legyártani, mert szerintem magában is megállja a helyét ebédnek, de most azért csak megkockáztattam egy rumidumot.

A recept a Horváth Ilonából van, de variáltam rajta, mert mi otthon nem sütjük sütőben a rumidumot, hanem csak a tűzhelyen. Mami tuti, hogy mindig fönt csinálta, de szerintem anya is. Igazából a mami féléből többször ettem, ő gyakrabban főzött ilyet, mint anya. És még mindig látom a szemem előtt azt a nagy, talán narancssárga lábasát, aminek nagyon ronda fekete fedője volt, a fogója már totál lekopva, és mindig abban készült ez a kaja. Határozottan emlékszem erre az edényre, ki tudja, miért.... 

Szóval én nem tettem be a sütőbe, mint ahogy a legtöbb recept is írja, hanem a főzőlapon kb 10 perc alatt elkészítettem az egészet. Az adagot lefeleztem, mert bár nem lettem paleo, de továbbra is küzdök azzal az egy fránya kilóval, ami karácsonykor költözött a testemre, és én nem nagyon akartam a kóstoláson kívül enni ebből a kajából, elvégre csak egy szénhidrátbomba.

Hozzávalók, egész adag:

• 1/4 liter liszt
• 1/4 liter búzadara
• fél liter tej
• 4 tojás
• egy citrom leve, esetleg reszelt héja (az eredetiben csak a leve van)
• 5 dkg cukor
• kevés vaj vagy zsír, amiben megsül (én zsírral csináltam)
• tetejére lekvár vagy cukor, amivel szeretjük

A lisztet a grízzel és a cukorral összekeverjük és ráöntjük a tejet, egy habverővel csomómentesre keverjük.

Állni hagyjuk, hogy a gríz megdagadjon (nekem 2 órát állt, Horváth Ilona szerint egy napig kéne, de nekem anélkül is jó lett), majd hozzáadjuk a tojás sárgáját és a felvert tojásfehérjét, és a citromlevet (esetleg vaniliás cukrot). Egy lábasban felmelegítjük az zsírt vagy a vajat és beleöntjük a tésztát. 

Én tapadásmentes edényben csináltam, nem is ragadt le, de eredetileg is addig hagyjuk a tésztát mindenféle keverés nélkül, míg az alja rózsaszín nem lesz. Innentől lehet kavarni bátran, én 4 részre vágtam, megfordítottam a részeket, azt is odakapattam kicsit és daraboltam közben. Addig sütjük, amíg a tészta meg nem sül, én szeretem, ha kicsit odakap az alja, de nyilván az nem túl egészséges a sok PAH miatt. Maminak sokkal apróbb szemű szokott lenni, mint az enyém, de gondolom majd belejövök egyszer ebbe is. Mire unokám lesz, már tuti nekem is lesz apró szemű rumidumom :)

Áfonyalekvárral ettünk, mert a törpék is azt szeretik... Mondjuk a történet végéhez hozzátartozik, hogy inkább csak én ettem (nesze neked ch csökkentés...), mert Editke megvilágosodott ebédig, hogy mégiscsak nagyon szereti a zöldséglevest, és nincs is fura szaga, így már nem maradt hely a rumidumnak...
De nagyon kis ügyi nyunyusom van, mert akár egyedül is inhalál, amíg én főzök neki. Kis cukim.