2014. június 5., csütörtök

Ch csökkentett fogyis pogácsa

Hát, hogy ez tényleg fogyis-e, azt nem tudom, de lényegesen kevesebb liszt kell bele, mint az úgymond hagyományos pogiba, amit túróval vált ki az ember lánya. Igazából ezt a receptet már egyszer leírtam itt nektek, a húsvétos recepteknél, juhtúrós változatban. Viszont nálunk Editke nem szereti a juhtúrót, ha a legkisebb mennyiségben is van valamiben, egyből kiszagolja/kiérzi, ezért nem tudok ilyet juhtúrósat sütni, vagyis sütni tudok, csak éppen a nyunyusom akkor nem tud belőle enni, kitolni meg nem akarok vele. Így aztán adaptáltam én is ezt a sima túrós receptet, amit már több fogyis oldalon is láttam, és Dóri is leírta egyszer nekem, azt hiszem. De hogy meg legyen itt is örökítve, leírom nektek, hátha valakinek jól jön fogyókúrázós időkben ;)
És igen, nagyon szörnyű módon elhanyagoltam most a blogot, amire nincsen mentségem. Csak annyi, hogy 2 teljes napon keresztül napi 10 órában ültem egy bizonyos államvizsgán, ahol olyan mértékben lefáradtam, hogy most, 2 nap múltával is azt érzem, hogy kivették az agyam egy részét, és valami mást tettek be helyette (levegőt, pl), és pluszban még energiavámpírok is leszívták az én jó kis megtakarított energiáimat. De nem tudok otthon maradni henyélni, és visszaszerezni a fittségemet (ohhh), mert a vizsgaidőszak is ezerrel dübörög, és minden nap elégedetlen BSc-s hallgatók állják az utamat különböző nagyon értelmes kérdésekkel. Amik szintén építik le az én kreativ oldalamat, mert egy ilyen nap után legszívesebben csak ülnék és néznék ki a fejemből vagy aludnék. Amit egy 3 éves gyerek anyja annyira nem tud megtenni, tekintve hogy Editkén nincsen kikapcsoló gomb, pedig néha tök hasznos lenne. De viszonylag belátó gyerek, hajlandó elaludni időben és nagyon jó fej, mert sose kel fel fél7 előtt, így a nem túl gyakori éjjeli vándorlásait leszámítva tök jól telik az éjszakám, alvó állapotban :D Előbb-utóbb csak összeszedem magam, és újra energiától átitatott leszek. Majd. Egyszer. Államvizsga meg hála  a jó égnek egy évben csak kétszer van, decemberre meg még ki gondol, mikor éppen csak elkezdődött a június. Szóval ez volt az oka a bloghanyagolásnak. Pedig annyi minden tuti ötletem várja a megvalósítást, előbb-utóbb csak megjelennek majd a blogon is, ígérem.
Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg túró
  • 1 tojás a tetejére a kenéshez
  • lenmag, szezámmag a tetejére
A lisztet a margarinnal összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a túrót és ízlés szerint sózzuk. A tészta ezzel készen is van. Egy órát hűtőben pihentetjük. Utána lisztezett deszkán kb 1 cm vastagra nyújtjuk, és kiszaggatjuk tetszőleges formákra, lehet pogácsa vagy szívecske, amit szeretnénk. A tetejét megkenjük felvert tojással, megszórjuk maggal, és 160 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Frissen is nagyon finom, de ha áll, akkor se keményedik meg. Nagyon finom!
Editke is segített, ő szórta meg maggal a konyhát sütik tetejét. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése