2014. július 31., csütörtök

Gombaülőke

Ez az ötlet is a Kifli és levendula blogról van, de egyszerűen annyira nagyon klassz, hogy nem tudtam kihagyni, hogy ne próbáljam ki, hogyan működik. Igazából a hozzávalók már kb 2-3 hónapja várják jobb sorsukat és felhasználásukat az erkélyen. Az erkélyünk ugyan elég kicsi, és sok mindent nem tudunk odazsúfolni, de úgy gondoltam, hogy még egy ülőke Editkének elfér ott :) Meg amúgy is, nagyon tetszett az a kis ülőke, így muszáj volt megcsinálnom. A lépésről-lépésre leírást, az eredeti verzióban itt találjátok.
Első körben szükségünk lesz jó nagy virágcserépre, ami rendes agyagcserép, nem műanyag. Nem olcsó, bár mondjuk persze, mihez képest, én a saját zsebemről tudok nyilatkozni :D Ha van otthon használt, az is jó, nem baj, ha kicsit törött vagy vízkőfoltos. A cserépnek kell az alja is, az lesz majd a gomba kalapja. Szükségünk lesz még fehér, zöld és piros akrilfestékre, ecsetre és szivacsecsetre, ceruzára, erős ragasztóra, és végül lakksprére, hogy vízálló legyen az ülőke. 
Első körben kicsit eltértem Levendulalány leírásától, és mind a cserép alját mind a tetejét fehér akrillal festettem le. Elég sok festék kell hozzá, erre készüljünk, hogy a legkisebb kiszerelésű akrilfesték nem lesz rá elég. Ha ezzel megvagyunk, akkor a cserép vízfogó aljára, ami a gomba teteje lesz, rajzoljunk ceruzával különböző méretű köröket, ezek lesznek a gombakalap mintái. A köröket kihagyva fessük le piros akrilfestékkel a gomba kalapját. A gomba tönkére fessünk zöld akrilfestékkel füvet. Ha készen van a mű, lakkozzunk le, és ragasszuk a kalapot a tönkre. Elég erős ragasztó kell ehhez, tehát a sima hobbiragasztó nem lesz jó, de barkácsboltban lehet erős ragasztókat kapni, és akkor a gyerekünk se fog lebillenni ;) 


Editkének meglepi lesz, ha hazaérünk, remélem tetszeni fog neki! :)

5 megjegyzés:

  1. Hát ez meg....zseniális. :-D Kár, hogy engem nem bírna el. :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem elbírna. Én legalábbis ráültem, és nem lett baja :D

      Törlés
  2. Eszméletlen jó ez a gombaülőke!!! Editke tuti oda lesz tőle!

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem be kell majd szereznem egy extra nagy cserepet :D:D: szupi jó lett

    VálaszTörlés