Tényleg, magam sem gondoltam. Bár igazából nem is a kreativitása volt a lényeg talán, hanem a kitartása, amivel ezt a technikát csinálta. Nem igazán találok rá rendes magyar szót, és megkérdezni meg elfelejtettem, így jobb híján nézzétek meg magatok a Pixelhobby honlapján, hogy mi mindent lehet készíteni ilyen techinkával.
De az egész úgy kezdődött, hogy az Aranyvirágcserép bolt, ahol a kreatív dolgaimhoz való kellékeket szoktam vásárolni, 10 éves fennállását ünnepelte a hétvégén. Kaptam meghívót is, és regisztráltam is, bár nem voltam biztos benne, hogy tényleg el is fogok menni, mert nem volt kivel, egyedül meg nem igazán szeretek részt venni ilyen eseményeken. De úgy alakult, hogy szombatra a lakás is tiszta volt, az ebédünket megfőztem már pénteken, így valamit kellett csinálnunk szombaton délelőtt, ezért első körben bementünk az egyetemre, aggódni a Syngenta kísérletem felett egy kicsit, Editke meg is öntözte a napraforgóimat, amit sajnos nem fényképeztem le, pedig nagyon lelkes volt, hogy a fitotronnak kis kukucskáló ablaka is van, meg minden. Ezután elsétáltunk az Aranyvirágcserépbe.
Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy Editkének tetszeni fog a dolog, mert hát no, csak 3 éves még, csodát nem kell várni tőle, hogy egy kézműves napon majd hanyattvágja magát a dolgoktól. Odamentünk, körbenézegettünk, vettünk egy adag rózsaszín muszlint (a készülő szupertitkos névnapi ajándékához-mellesleg Krisztiánt is azért hagytuk otthon, hogy ő meg addig az ő részét csinálja a névnapi ajándékon ;) ), és gondoltam, hogy akkor mehetünk is haza. De akkor elémállt Kata, a tulaj, hogy együnk sütit, igyunk valamit, hoz nekem kávét, és a többi. És hát na, Editkének nem kell kétszer mondani, hogy egyen sütit, nekem meg, hogy igyak kávét, ez a két gyenge pont a családunkban :D Szóval ettünk-ittunk, és Editke kapott csillámtetkót is, amivel nagyon boldog lett, ezúton is köszönöm Erzsinek.
Aztán körülnéztünk kint is, mit csinálnak a gyerekek, és én mondtam Edtikének, hogy ehhez a kis kockás kirakóhoz ő még kicsi. Na, neki több se kellett, miaz, nézzükmeg, nemvagyokénkicsi! És a nő, aki tanította a technikát a gyerekeknek, nagyon biztatott, hogy tényleg próbáljuk ki, van aki 3 évesen is ügyes, egy próbát megér. És tényleg megérte! Editke egy röfis mintát választott a kulcstartó alapra, mert Peppa pig imádat van, és elkezdtük szépen rakosgatni. Ez egy ilyen tüskés alap, és arra kell rátenni a kis lyukkal rendelkező téglalapokat, számolva a színeket, követve a mintát, kicsit mint a keresztszemes. Elsőre persze Editke bénázott, nem értette, hogy hogyan kell feltenni a kis téglalapokat, meg ő szedte le arról az alapról is őket, azt is meg kellett mutatnom, hogyan tudja lepattintani, de aztán belejött. Először a pinkeket szedegette le nekem, kiraktam a röfi fejének a szélét, és onnantól meg nagyon lelkesen rakosgatta a háttér sárgát, azt tényleg ő rakta ki végig, meg a világosabb rózsaszíneket is jórészt. Tehát nem azt mondom, hogy egy tálentum, de hogy rájött, és van kitartása, az nagy büszkeséggel töltött el. Persze, segíteni kellett neki, nem annyira tudta követni az ábrán, hogy miből hányat kell egymás mellé, de ha mondtam neki, hogy tegyen 3-t egymás mellé egy színből, azt szuperül megcsinálta, és nagyon élvezte. Mikor már pár darab hiányzott csak, akkor lett a leglelkesebb, hogy "Anya, készen lesz! Meg tudtuk csinálni!" :) Mert ugye az elején én azt mondtam, hogy nem baj, ha nem sikerül készre, csak próbáljuk ki. Akkor nagy volt az öröme, hogy ezt ő csinálta, hogy azt el nem tudom mondani.
Az a tanulság nekem a végére, hogy soha ne mondjam azt a kis nyunyusnak, hogy valamihez túl kicsi. A józan ész határain belül hagyni kell, hogy próbálja ki a dolgokat, hátha sikerül neki, és akkor leírhatatlan a boldogsága, nekem meg a büszkeségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése