2016. május 18., szerda

Balkonkertészet

Elég nagy fába vágtuk a fejszénket Krisztiánnal, mert paradicsom palántákat helyeztünk ki az erkélyükre, több pontra is, majd a tapasztalatokból leszűrjük, hogy melyik az a palánta, ami ilyen körülmények között is terem. Csodát nem várok, de mivel több fűszernövény is tök jól érzi magát az erkélyünkön, így azt gondoltam, hogy miért ne terjesztenénk akkor ki a minikertünket. Főleg, miután már beszereztünk egy nagyon remek műrattan garnitúrát is az erkélyre, innentől már azért szinte kötelező is úgy viselkednünk a kerti bútorunk közelében, mintha tényleg kertben lenne ;) Ennek a keretében még egy külön bejáratú háziállatunk is van, egy rozsdafarkú személyében, akit nemes egyszerűséggel Rozsdinak neveztünk el Editkével, és akit minden nap megfigyelünk, hogy melyik házcsúcsról énekel nekünk, mert PERSZEHOGY nekünk énekel, kinek másnak ;) Rozsdi amúgy jó fej, mert naponta 3x, ahogy illik, énekel nekünk a főétkezések idején, általában már 6kor nekiáll a trillájának, és a lakókörnyezet különböző pontjain hallatja a hangját kb fél óráig. Az ebédhez szóló nótát csak hétvégén halljuk ugyan, de vacsoráról sem marad el Rozsdi. Szeretem, mert jól viselkedő háziállat, nem koszol, nincsen szaga, nem kell vinni sétálni, ellenben simogatni sem lehet, de nézni igen, és cuki. Vele teljes a minikertünk. 
A minikert maga amúgy egyelőre egy jó nagy snidlingből áll, ami mellett helyet kapott egy szélkakas, csapadékmérővel, szerintem nagyon menő kis állat ő is. 
Aztán van 4 koktélparadicsom palántánk, amelyeket időközben már ki is karóztam, mert ezek ilyen kis futó palánták, kell nekik a kapaszkodó, hát meg is kapták. Van köztük piros és sárga bogyójú is, egyelőre várjuk, hogy megmaradnak-e ebben a remek tavaszi időben... 
Három balkonparadicsomunk is van, akik stílusosan egy balkonládában kaptak helyet egy áttelelő bazsalikom mellett. 

És oregánónk is van, a palántát tavaly vettem, kint maradt télen is a ládában, most meg már virágzik, nagyon hálás kis növény, majd kap magának valami fűszernövény szomszédot, hogy ne legyen olyan egyedül a ládában. 
A rattanbútorunk szerintem így megfelelő környezetbe került, a szép levendulát meg anyától kaptam a bútorhoz (bár egyelőre aggódok, hogy kipusztul-e, nem tudom mi nem tetszik neki ebben az idilli környezetben, de nagyon hervad, hiába öntözöm lelkesen :/). 
Szóval ilyen a mi mini balkonkertünk, attól függetlenül, hogy kicsi, jól érezzük magunkat benne. 

És mivel valószínűleg nem lesz időm egy külön bejegyzést szentelni ennek a remek ötletemnek, pedig annyit gondolkodtam rajta, hogy hogyan valósíthatnám meg, és végül nagyon szépre sikerült (szerintem), ez is kerüljön ide, az ajtónk előtti kis virágkompozíció a mostanában olyan divatos (és általam nagyon kedvelt) fa rekeszben kivitelezve. 

3 megjegyzés:

  1. De jóóóó. Szeretem ezt a hangulatot. Ja, és akár "versenyezhetünk", kinek lesz hamarabb saját nevelésű koktél paradicsoma. :) (A képek alapján nyerésre álltok.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Oké, de mi hátrányból indulunk, mert elárasztottak minket a tetvek, tipikus fogorvosi ló szindróma :D De hátha behozzuk a terméssel majd a dolgot ;)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett a farekeszben virágkompozíció :) Remélem sok pari fog majd teremni :)

    VálaszTörlés