2016. június 28., kedd

Nem kreativ bejegyzés

Hanem dühöngő.
Most olvastam egy cikket egy olyan oldalon, ahol viszonylag sok értelmes cikk szokott megjelenni a gyerekekkel, anyasággal, neveléssel kapcsolatban. De ezen a cikken teljesen fennakadtam, mert egyszerűen nem értem, hogyan kerül egy ilyen oldalra ilyen cikk. A téma: hogyan legyen pihentető a nyaralás egy vagy több gyerekkel, mert az általában azért fárasztó. Az ember lánya meg azt gondolja, hogy dejóóó, hátha valaki tud jó tippekkel szolgálni arra vonatkozóan, hogy mittudomén, mit főzzek a nyaraláson vagy főzzek-e egyáltalán, milyen játékot vigyek magammal, vagy vigyek-e egyáltalán, milyen ruhát vigyek (nem itt most kimarad, hogy vigyek-e egyáltalán :P), és így tovább. És a cikk még így is indul, pár kis praktikus tanáccsal, hogy ne vigyünk 25 bébiételt, nyilván ahova utazunk, ott is lehet kapni. De aztán kb 20x annyi sorban, mint a praktikus tanács, meg reklám az egész. Menjél all inclusive szállodába, ide és ide. Menjél olyan szállodába, ahol van jól képzett animátor, mert akkor kimasszíroztathatod magad, amíg az animátor cukilány foglalkozik a gyerekeddel, és persze a legjobb animátorok ebben és ebben a szállodában vannak. Menjél olyan helyre, ahol eső esetén van benti játszóház, nehogy a gyerek unatkozzon (WTF? a szüleivel unatkozik amúgy??), erre a legjobb példa ez és ez a szálloda. 
Volt még pár példa, burkolt reklám, amit nem írok most ide.
Csak úgy elgondolkodtam.
Hogy a családi nyaralás tényleg az, hogy a gyerekünket odatesszük egy játszóházba, és jajjdejó, vagy csillivilli animátorokra bízzuk, ahol "jó kezekben van". Én vagyok a hülye, hogy a családi nyaralás, az mondjuk nem animátorral töltött családi nyaralást jelent? Nehogy unatkozzon????? Van olyan családi nyaralás, ahol egy gyerek unatkozik? Vagy akkora baj az, ha unatkozik? Majd kitalál magának valamit, nem kell egyből készen kapnia egy szuper játszóházat. Akkor az agyát sem kell használni, hogy mit játsszon, mert ott az instant megoldás. Tényleg ez kell egy családi pihenéshez? Tényleg az a cél, hogy a gyerek minél messzebb legyen tőlünk, mert vele együtt nem lehet pihentető egy nyaralás? És tényleg nem az, oké, nekem csak egy van, megkapom pont elégszer, és nyilvánvalóan el sem tudom képzelni, mekkora dolog 2-3-4 gyerekkel nyaralni, és tényleg nem, nem is szeretném, azért van egy gyerekem, de lényeg a lényeg, tényleg fárasztó. De az egész gyereknevelés fárasztó. Aki gyereket vállal, az tudja, vagy idővel rájön, hogy fárasztó. De hogy egy családinak nevezett nyaralást azzal próbálnak elsütni, hogy ott az animátor... Akkor vigyünk magunkkal eleve egy dadát, aztán kész, nem kell foglalkozni a gyerekkel sem. 
Tudom, hogy egyesek szemében a kiakadásom nem érthető. Nekem nem azzal van bajom, hogy valaki vágyik arra, hogy ne bőgjön/nyüzsögjön/ugráljon/bármit csináljon egy vagy több gyerek legalább pár óráig a közelében, ez teljesen érthető, és rendben van. Nekem azzal van bajom, hogy a családi nyaralás is az animátorokról szóljon, mert addig mi tudunk menni masszíroztatni. Hogy minden már a minél több program betömörítéséről szól, hogy a gyerek nehogy unatkozzon, és a szülőnek nehogy gondolkodnia kelljen, vagy netalán tán a gyerekével foglalkozni. Nem, fizess be all inculsive welnnessz csodára, és minden problémád megoldva, csak a bukszád legyen vastag. És ez az élet, és akkor vagy jó szülő, ha ezt megteszed, hiszen egy gyerek nem unatkozhat!!!
(Egy olyan zárójeles érzésem is van, hogy van aki fél egyedül maradni kizárólag a családjával, otthon, vagy valami más helyen több napig...)
És sajnos nem csak ebben a cikkben találkozok ezzel a mentalitással. Persze nézőpont kérdése, hogy sajnos, vagy nem.
Van egy ismerősöm, akivel rendszeresen találkozok, nem a barátom, de nap mint nap összefutunk mert egy irányba megyünk dolgozni. Két gyereke van. És azt látom rajta, hogy belefeszül, hogy a gyerekeit szó szerint szórakoztassa az év minden napján, és nyáron meg különösen. És ki van akadva, hogy hogy lehet, hogy mi nem voltunk a tarzanparkban/dinóprakban/XY játszóházban/moziban/stb Editkével. Egyáltalán nem is érti, hogy akkor én mit tudok "felmutatni" a gyerekem szórakoztatására, ha nem viszem ilyen helyekre. És az egy dolog, hogy nem viszem, de nem is akarom!!! Nem tervezem. Ezt végképp nem tudja befogadni. És mikor azt mondom neki, hogy hát pl elmentünk piknikezni a parkba, és vittünk sátrat, tök jól elvoltunk, akkor néz szánakozva, hogy "szegény gyereknek csak ennyi jut". 
Tényleg az a cél a gyereknevelésben, hogy állandóan szórakoztatva legyen az a gyerek? És lehetőleg a szülő teljes kivonásával legyen mindez? Ez építi őt? Ez a trendi, azt tudom. Azt is, hogy én nem vagyok trendi. Hogy én elviszem könyvtárba a gyerekemet, és választok vele könyvet. Nem az animátor mutogatja neki a szupi csillivilli szétfejlesztő könyveket. Hogy elmegyek vele bicajozni (oké, ezt Krisztián szokta, de most nem az a lényeg) és nem a tarzanparkban egyensúlyoz valami ketyerén (ami biztosan jó, nem vagyok én a tarzanpark ellen, félreértés ne essék, ez csak egy példa). Hogy babot pucol velem, borsót fejt, búzát öntöz, paradicsomot kezel gombával, és nem fizetem be valami kézműves/ökobio/környezetvédő/lovas/stb táborba, ami szintén szuper, és szeretném is, hogy menjen majd, ha erre lesz igénye, de amíg kicsi, addig pont én is elég vagyok neki, persze ez sok energiával jár. De velem van. Szerintem ez a lényeg. 
Messzire mentem a cikktől, ami elindította a gondolataimat, de mindig arra jutok, hogy ez a gyereknevelésesdi nem jó irányba megy. Szerintem, nyilván a vélemények különböznek. Persze, tudom, ott van a másik oldal is, a tanyára költözzünk ki és fejjen a gyerek is tehenet, neveljük otthon, az iskola nem gyereknek való stb. De szeretném hinni, hogy a kettő között is létezik valami középút. Mint mindenben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése