Husis kaják

Néhány viszonylag újabb receptet próbáltam ki a héten, mert már unom, hogy mindig sült csirkét eszünk. Nem az, szeretem én a csirkét sülve, csak néha azért másra is vágyik az ember. Főleg, ha próbál némiképpen kevesebb kaját magához venni, bár nem vagyok benne egészen biztos, hogy ez az itt következő három recept éppen fogyókúrás, de mondjuk ha nem krumplival esszük, hanem ilyen-olyan salátával, akkor talán még elmegy. Mi a héten ezeket ettük, mindegyik garantáltan nagyon finom, és Editkének is bejöttek, tehát gyerekeknek is jó fogás mindegyik (mondjuk ő nagy krumplipüré-fan, tehát mindegyiket azzal ette, talán lehet mindegy is neki, hogy mit kap a püréje mellé...)
Amúgy még egy kicsit eltérve ettől a receptes témától, pont az előbb fogalmazódott meg bennem, hogy ha kicsit több időm lenne pl fotózni, vagy elrendezgetni a dolgaimat, hogy szép képet tudjak készíteni, akkor kb 3x annyian néznék meg a blogomat. De egyszerűen néha a főzést is rohantempóban végzem, főleg úgy, hogy Editke is ott ül a pulton, és "segít" (inkább hátráltat, mert még őt is le kell főzés közben kötni valamivel, ami némiképpen hasonlít arra, amit én csinálok - mondjuk fokhagymanyomás, krumplipucolás - és közben még dicsérgetnem is kell, hogy milyen ügyes, mert ugye meg kell erősíteni azt a gyereket abban, hogy jó az amit csinál, különben önbizalomhiányos lesz egész életében, azt meg nem szeretném), ezért örülök, ha a kajával megvagyok, és pontban délben tudunk enni (a bölcsiben nagyon megszokta ezt a rendszert, nem bánom, így minden napunk kiszámítható, csak nagyon sietni kell az ebéddel, ha itthon vagyunk), utána alvás, és a kajákról a szép képek elkészítése így elmarad, csak gyorsan lekapom a tepsiben a kész ételt, és ennyi. Aztán mikor teszem ide fel, mindig elámulok, hogy milyen béna képet csináltam már megint. De azt hiszem, ezen nem fogok tudni változtatni még úgy egy-két évig, majd ha Editke megnő, és kicsit jobban fel tudja fogni a dolgokat, akkor biztos lesz nekem is sok szép kajás képem. Amúgy a blogolást tényleg lehetne tanítani, most egy-két blogot végignézve arra a következtetésre jutottam, hogy más kb megél abból, hogy néhány tűszúrást ejt az anyagon. És nem egy ilyen ember van ám, hanem rengeteg. Persze nem látok bele, hogy mennyi munka lakozik mögötte, de azért egy-két dolgon látom, hogy nem ér az annyit, amennyiért el tudják adni. Ehhez is marketing és nem utolsó sorban jó képek kellenek :) Meg rengeteg tapasztalat, és egy adott kiforrott stílus (nem tudom figyeltétek-e, aki ebből él, rááll egy témára és szinte minden munkájában ugyanaz a dolog ismétlődik, ami nekem fura, én szeretek tök másmilyen dolgokat is készíteni, mint amit eddig). Amit jó sok kreatív bloggertől rettentően irigylek, de próbálom felküzdeni magam :) bár nem mintha bármikor is a két kezem varrományából szeretnék megélni, mert ahhoz én túl türelmetlen vagyok.
Na és akkor jöjjön a három recept.
Az első viszonylag egyszerű, és anyukámtól tanultam, a sajtos tejszínes csirkemell. Lehet bármilyen más nem zsíros husiból is csinálni, én csirkemellből vagy pulykamellből szeretem a legjobban. Az elkészítés rettentően egyszerű, a husikat kis kockákra vágjuk és egy hőálló tálba tesszük, alá kell egy kis olaj. A husikat utána bőven megöntözzük főzőtejszínnel, annyival, hogy ellepje a husikat. Betesszük a sütőbe, és amíg meg nem puhulnak, addig sütjük (kb 20 perc). Ha már jó puhák, akkor reszelünk rá sajtot, azt is ráolvasztjuk egy kicsit a sütőben és kész is. Nagyon finom, krumplipürével az igazi, én párolt zöldséggel szoktam enni.

A másik recept teljesen az én kreálmányom, én a spanyol húsgolyó nevet adtam neki,, de ha megnézitek a neten, ez nem az a spanyol húsgolyó, amit a legtöbb helyen lehet találni. Ugyanis mikor kint voltam Cordobában, ott unos-untalan ez az általam húsgolyónak nevezett általuk krokettnek hívott kaja volt, és én nagyon-nagyon megszerettem. Annyira, hogy a receptjét is elkértem, igaz csak szóba, és egy-két spanyol szóval megfűszerezve, amit nem értettem, és talán azért nem sikerült teljes egészében produkálnom ezt a húsgolyót. Mert nem lett olyan finom, mint amit ott ettem. Persze lehet azért, mert ott sokkal többet sütött a nap, így eleve más íze van mindennek, még a burger kinges hamburgernek is amúgy :) De annyira vágytam már ilyen húsgolyót enni, hogy most csak elkészítettem. Hasonlít az eredetire, de mégsem tejesen olyan.
Először is a darált husit megpároljuk kevés olajon (fél kilóból csináltam). Én pulykából csináltam, a spanyolok állítása szerint ők is szárnyasból csinálják, tehát idáig minden stimmel. Aztán jó sűrű besamelmártást készítünk, én kb 3/4 liter tejből csináltam. Ezt nem tudom, hogyan értettem meg, lehet spanyolul is ugyanígy van, hogy besamel, de tuti, hogy erre gondoltak, mert azt is mondták, hogy olaj-liszt-tej, tehát más nem lehet. Aztán sózzuk-borsozzuk a mártást, és a husihoz keverjük. Megvárjuk, amíg az egész kihűl, és a mártás jól megkeményedik. Tojás, kenyér nem kell bele, sőt, szigorúan tilos! :) Ha kellően megdermedt a husi, akkor golyókat formázunk belőle, meghempergetjük zsemlemorzsában, és megsütjük. Én sütőben sütöttem ezt is, nem olajban, lehet ezért nem lett olyan az íze, mint amit ott ettem, ki tudja. Finom nagyon az én változatom is, de mégse egészen olyan. Az szinte elolvadt a számban, annyira puha és lágy volt a belseje, és jóval kevesebb husi volt benne, mint az enyémben, így lehet majd kipróbálom kevesebb husival is.

Én nyers zöldségekkel ettem, a többiek meg krumplipürével.
A harmadik receptet mindenki ismeri szerintem, Stefánia-vagdalt. Nem tudom, hogyan jutottam arra a döntésre, hogy nekem ilyet kell csinálnom, de annyira ráéheztem, hogy muszáj volt kipróbálni. Soha életemben nem csináltam még ilyen jellegű vagdaltat, rendes husis-paprikás fasírtot is csak egyszer gyártottam életemben, egy szilveszteri házibulira, azt is nem győztük utánasózni, annyira nem sikerült eltalálnom a fűszerezést, pedig Krisztiánnal együtt csináltuk, és minden egyes kisütés-adag után kóstoltunk és fűszereztünk. Ezután a szilveszter után úgy döntöttem, hogy bár a fasírt nem romlott ránk, de én nem akartam soha többet fasírtot gyártani, anyukám sokkal finomabbat tud, nem kínlódok vele. De a Stefánia-vagdalt, az más, abba nem kell paprika, és ilyet anya nem is csinált szerintem soha otthon, vagy én nem emlékszem már rá. Van egy Könnyed magyar konyha című receptes könyvem, amiben sok más tradicionális magyar kaja reformreceptje mellett ez a vagdalt recept is benne van.
Hozzávalókat így itt már pontosan tudok írni, nem csak úgy kb alapon, mint az előző kettőnél.

• 25 dkg marha és 25 dkg sertés darált husi (én fél kiló sertést használtam)
• 5 tojás
• 1 fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma (kettővel még jobb)
• 1 fej vöröshagyma
• 2 szelet rozskenyér (szerintem ez nem elég, én vagy 4 szeletet használtam fel)
• 2 ek zsemlemorzsa
• 1 ek olaj
• só, bors, majoranna, petrezselyem

3 tojást keményre főzünk, megpucoljuk. A kenyérszeleteket beáztatjuk (én tejbe szoktam, de jó vízbe is). Megpucoljuk a hagymákat és apróra vágjuk. A darált husikat egy tálba tesszük, összekeverjük, beletesszük a kinyomkodott kenyeret, a 2 nyers tojást és a fűszereket. Jó sokáig gyurmázzuk, hogy egynemű legyen. A húsmasszából a recept szerint deszkán téglalapot kell formázni, a közepébe tenni a tojásokat szorosan egymás mellé, majd a hús széleit fel kell hajtani, és az egészet áttenni egy hőálló tálba. Na nekem az ilyen áttevős mozzanatok sose sikerülnek, tuti, hogy kettétörik, leesik, nemtudommi történik vele, ezért biztos ami tuti fix alapon én az egyből a hőálló tálba tettem egy téglalapnyi husit, rá a tojásokat, és beborítottam husival, mintha homokból építkeznék, nem bajlódtam behajtogatásokkal, nem is sikerült volna szerintem. Így meg szépen csináltam egy téglatestet, egészen büszke voltam magamra, hogy milyen szép lett elsőre, és átemelni se kell, így tuti egyben marad, hacsak a sütőben nem sül szét.

Aztán a felépítményt meg kell szórni zsemlemorzsával, kicsit bele is kell nyomkodni. A hús alá én tettem olajat, így is odakapott egy kicsit. 220 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütjük. Azt írta Frank Juli, hogy ha nagyon égne a teteje, akkor 10 perc pirítás után borítsuk be alufóliával és vegyük lejjebb a hőfokot, de először mindenképpen meg kell pirítani a tetejét. Nekem ez furi volt, én pont fordítva tudom, előbb megsütjük majd rápirítunk, ha már készen van, de gondoltam most az egyszer tényleg követek teljes egészében (majdnem...) egy receptet, hát így csináltam. Nekem nem égett a teteje, hanem tényleg 50 perc alatt 220 fokon nagyon szépre megsült, nem fedtem le fóliával. És az íze, hát nagyon finom lett, tényleg erre az ízre vágytam. Amúgy jó sok lesz ennyi hozzávalóból, ezt ma csináltam, szerintem még jövő héten is ezt esszük Krisztiánnal, de ő sem bánja, neki is ízlett nagyon. Editke leginkább a főtt tojást díjazta, nagyon szereti, de a husit is ette szó nélkül.

A fényképem itt sem az igazi, de tényleg nagyon-nagyon finom, és tök egyszerű elkészíteni, gyorsan kész is van. Nekem így a délelőttbe még egy portörlés-porszívózás-felmosás és 2 kávé megivása is belefért, szóval többször fogok ilyet csinálni ebédre, igazán gyerekbarát :)
Editke meg újabban nagyon szeret pózolni, ha mondjuk neki, mosolyog a gépbe és teszi-veszi magát, nagyon szórakoztató tud lenni