2014. május 14., szerda

Csicseriborsó, bablencse

Fekete szemű menyecske... Az nincsen, de csicseriborsó, az van, és újra próbálkozok vele. Volt már egy nem túl nagysikerű próbálkozásom ezzel a növénnyel (mi ez zöldség? vagy minek kell mondani, hüvelyes, az tuti, de ha csak úgy konyhanyelven beszélünk róla, akkor ez nyilván zöldség, nem?), de akkor azt hittem, hogy örök búcsút intünk egymásnak, mert valami borzasztó nagyon rossz falafel golyót készítettem belőle. De most megvilágosodtam, hogy akkor az lehetett a probléma, hogy (egyrészt nem voltam ilyen nagyon gyakorlott háziasszony, háháhá) nem áztattam be egy éjszakára a csicseriborsót, csak simán (próbáltam) megfőz(ni)tem, és nem lett túl puha (az nem kifejezés, konkrétan ki lehetett volna valakinek ütni vele a szemét). És most újra előkerült ez a (legyen akkor) zöldség, mivel a kedves irodatársam (háháhá) egyik hallgatója csicseriborsóval foglalkozik, és hozott is belőle kóstolót. Állítása szerint ő az egyetlen kishazánkban, aki csicseriborsó termesztéssel foglalkozik nagyüzemben, és nem másnak, mint a Sparnak szállít be. És akkor ebből következően (vagyis a hallgató ebből egyeneságon következteti) az ő termése az hipernagyon jó, és klassz és überkirály. Szóval egyértelmű volt, hogy miután én is kaptam egy zacskónyit ebből a csodából, valamit kezdenem kell vele, és így született életem második csicseriborsós kajája, ami nem más, mint csicseriborsó saláta. Semmi extrára nem kell gondolni, ez tulajdonképpen főtt csicseriborsó felturbózva. 
A receptet én találtam ki, ihletet merítettem ugyan a netről, de ez végülis saját kreálmány lett. Nem lett rossz, de mondjuk el tudnék képzelni jobb saláta alapanyagot is, ennek a csicseriborsónak konkrétan nem túl sok íze van. De egészséges, meg jó, meg minden, szóval együk csak. Egy héten egyszer azért meg lehet enni, de legközelebb lehet újra a falafellel próbálkozok.
Hozzávalók:
  • kb 2 bögre nyers csicseriborsó
  • egy fél fej jégsaláta
  • 30 dkg fehérsajt
  • újhagyma (ha nem munkahelyi kaja lesz, én ott nem szeretek hagymásat enni, nem tolok ki a hallgatókkal, ezért ezt kihagytam)
Az öntethez:
  • 3 dl joghurt
  • 1 kávéskanál mustár
  • fűszerek ízlés szerint: só, bors, fehérbors, kömény, koriander, ami még az eszünkbe jut és szeretjük ;)
A csicseriborsót beáztatjuk egy egész napra, és nem felejtjük el mindig pótolni rajta a vizet. Ha megszívta magát egy napig, akkor még meg is főzzük sós vízben (én tettem bele babérlevelet is, ez ilyen sugallat volt csak, de nem rontotta el), addig amíg teljesen puha nem lesz. Az öntethez kikeverjük a joghurtot a fűszerekkel. A jégsalátát megmossuk és összetépkedjük, a fehérsajtot összevágjuk kis kockákra. A salátát elrendezzük egy tálon, ráöntjük a leszűrt csicseriborsót, tetejére a fehérsajtot, rá az öntetet és kész is van. Annak ellenére, hogy egészen egyszerű, nagyon finom szerintem!
A képen már útra készen az ebédes dobozomban várakozik, az öntetet nem tettem még rá, csak mikor megettem. Editkének a csicseriborsó nem jött be, megkóstolni se volt hajlandó, mert miért nem zöld, ha borsó (???), de hát elnézem ezt neki, végülis eddig mindent megevett, csak ez nem jött be neki :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése