2014. május 7., szerda

Sajtos bundás rántott husi a sütőből

Nem vagyok egy nagy rajongója ezeknek az ilyen-olyan alapoknak, még nagyon tésztaszószt se veszek üvegeset, de a Maggi sajtos csirkemell fortélya nagyon elnyerte a tetszésemet, hogy ilyen szép szóval éljek, amivel amúgy nem szoktam, de milyen kár is. Szóval ez az alap, vagy fortély, vagy mi nagyon jó kis találmány, remélem valaki már kitalálta a "háziasított" DIY megoldást rá, mert az ára nem éppen baráti, főleg ahhoz képest, hogy nagy extra dolgok nincsenek benne, dehát ugye az ötlet, az mindig sokba kerül. 
Rántott husit én talán még életemben nem csináltam, már ezt a hagyományos bepanírozós-olajban kisütős változatot, azt mindig anya vagy Krisztián anyukája süt, és akkor én már otthon nem szoktam ilyet csinálni. Egyszer készítettem egy dióbundás változatot még nagyon zsengehusú koromban, és az nagyon finom is lett, és legalább 10 éve ígérgetem Krisztiánnak is, hogy neki is fogok olyat sütni, de még valahogyan nem került rá sor. Na de ami késik, az nem múlik, majd csinálok neki olyat is. De a lényeg, hogy rántott husit még nem sütöttem, főleg nem sütőben. 
A hozzávalók eléggé egyszerűek, kell egy zacskó maggi alap, egy deci olaj és 40 dkg csirkemell. A husikat bekenjük az olajjal, megforgatjuk a maggi alapban és egy sütőpapírral bélelt tepsiben magas hőfokon 17 perc alatt megsütjük. A 17 perc persze számomra értelmezhetetlen dolog, miért pont 17??? ki mérte ezt le???? meg egyáltalán, nem kerek szám :D és ezért én csakazértis 20 percig sütöttem. Nem égett oda, és finom ropogós lett a husi bundája, és jól át is sült. Viszont a negyved deka nem annyira elég szerintem 4 főnek, de lehet mi eszünk sokat (igen, valószínűleg sokat eszünk, dehát ez van...). Szóval ez a mennyiség nálunk lazán elfogyott egy kajára, Editke természetesen ahogy kisült, azt vacsorázta, mi meg másnap ebédre ettük.

Mindig elcsodálkozok rajta, mikor felteszem ide a képeket, hogy Editke milyen boldog gyerek, ha kaja van előtte... Komolyan, mint egy éhező etióp vagy nem tudom, pedig Isten bizony nem éheztetem ki, mindig adok neki kaját :D 
Erre a bundára meg ki kell találnom a saját változatot, mert tényleg nagyon finom, nem lesz olajszag, nem szívja meg magát a bunda olajjal, és egyáltalán, muszáj saját verzióval előállnom ;)

2 megjegyzés:

  1. Én mindent egyébként rántani való dolgot, tehát húst, halat, zöldségeket a sütőben készítem és bizton állíthatom, hogy sokkal finomabb, mert nem tocsog és ropogósabb! Nálunk legalábbis így szokta meg Andris is (akinek az anyja nagyon olajosan főz, és az én főztömet szereti jobban) és Barnus is. 1 dl olaj elég 80dkg húsra! Spórolósabb és szagtalanabb is, valamint nem is olyan melós, mert nyáron is jólesik a rántotthús, mivel nem állok a forró olaj mellett fél órát... :-)

    VálaszTörlés