Barátságtálak egy majdnem 30 éves barátság megünneplésére

Krisztinával már ovis korunk óta ismerjük egymást, és hellyel-közzel azóta szeretjük is egymást, bár ezt gyerekeknél elég nehéz egyértelműen kijelenteni, hiszen Editkén is látom, és anyukám is mondja, hogy a barátság gyerekkorban még nem annyira csak a nagy boldog egyetértésről szól. De talán ezért is jók a gyerekkori barátságok, mert akkor még az emberen nincsen rajta az a kötelező máz, hogy megfeleljen a másiknak, hanem szabadon kimondhatja, hogy igenis, most nem vagyok a barátod, mert mással mentél el uzsi után játszani, és nekem ez rosszul esik. És lehet büntetlenül meg is sértődni ezért, és felróni a barátnőnek. Felnőtt korban egy ilyet meglépni már nem lehet, maximum a tényleg erős barátságokban teszi meg az ember, hogy azt mondja, hogy na most tedd le a telefont, mert felidegesít, amit mondasz. Én mondtam már ilyet Krisztinek, és letette, és tiszteletben tartotta, hogy akkor nekem most nem jó a lelkem állapota, amiről ő is tehet. De napok múlva próbált kiengesztelni, és nem is beszéltünk róla többet. Szerintem ilyen egy igazi barátság. Nem attól igazi, hogy kifelé, a nagyvilágnak barátság, hanem mert befelé is az. Mert tudod, hogy a józan ész határain belül bármit kérhetsz a másiktól, az segíteni fog. Bármit mondhatsz neki, nem fog hülyének nézni, vagy ha annak is néz, megmondja, de megpróbál megérteni és valahogyan segíteni, ha a helyzeten nem is, de az ember lelkén mindenképpen. Aki ott van, ha házasodsz, és akkor is, ha válsz. Aki nem csak a boldog pillanatait osztja meg veled, hanem azt is, hogy talán most cseszi el az életét, és most akkor mi legyen. De lehet vele nevetni azon, hogy mennyire bénán áll az emberen egy felső, vagy mennyire meg vagyunk már zakkanva a gyerekek kiszolgálásától, vagy hogy a férfiak mégis mennyire tipikusak (=hülyék) tudnak lenni, de azért szeretjük őket, mert mit lehet tenni. Aki soha nem fogja megkérdezni, hogy mennyit keresel, vagy miért nem mész jobb helyre dolgozni, ha látja rajtad, hogy boldog vagy azzal a nyomorult állással, amit csinálsz, és még képes érte becsülni is, hogy inkább az éhbért választod, de mégis azzal foglalkozol, ami a szívedhez közeli. Sőt, büszke rád ezért. Nem sok ember büszke pont rám, de azt tudom, hogy a családomon kívül Kriszti az egyik ilyen ember, még ha nem is egy nagy érzelmi megnyilvánuló, akkor is. 

Naszóval, elmentünk megünnepelni ezt a nagy kort, amit a barátságunk megért, és az egyik állomás a Madebyyou volt, ahol Krisztina már járt, én még nem. Belinkelem ide a honlapot, hátha valaki kedvet kap. A dolog lényege, hogy ide be lehet ülni, kiválasztani a tárgyat, amit meg szeretnénk festeni, kiválasztani a technikát, amiből rengeteg van, ezt meg is mutatják, és utána elkészíteni a művet. Ami nagyon tuti, hogy nem kell x óra alatt teljesíteni, ha elfárad az ember egy fél óra után (nem, ilyen nincs, mert olyan jó csinálni, hogy 2-3 óra csak úgy elröppen!), akkor elteszik a félkész művet, és akkor lehet folytatni, amikor kedvünk van hozzá, ha 2 nap múlva, akkor akkor, ha 1 hónap múlva, akkor meg akkor :) Az árban minden benne van, a technika megmutatás, a festék, a máz majd a kész műre és a kiégetés is. Nem mondom, hogy éppen olcsó mulatság, és hogy menjünk minden hónapban, de azért egyszer belefér, és akkora élmény, hogy szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni. 

Mi Krisztivel egyforma, ovális tálat választottunk, mert nekünk nincsen sok (semmi...), kínáló tálunk, ami szép lenne, mivelhogy nem házasodtunk, így az ilyen típusú nászajándékból is kimaradtunk érthető módon. A színe nekem egyértelmű volt, hogy zöld lesz, Kriszti rózsaszínest választott. Az alap színt egy kicsit megcsavartunk, mert színátmenetesre készítettük el az alapot, ami elég bonyolult volt, bár első ránézésre tök egyszerűnek tűnt, ahogyan a csajszi mutatta...De a harmadik rétegnél már határozottan belejöttünk a dologba. A mintázás aztán még pöttyözéssel is folytatódott, amitől nekem begörcsölt az ujjam, és hát nem tagadom, hisztiztem egy sort, mielőtt a belsejét hajlandó lettem volna kipöttyözni, de végül szép lett még nyersen is szerintem. 

És égetés után, hát nekem nagyon-nagyon tetszenek, azt hiszem, teljesen méltóak a barátságunk korához :) Már ha lehet ilyet mondani.

És a készítés közben is csináltunk pár képet, merthát no, azt kell :) Úgysincsen valami sok közös képünk, amit eléggé elítélendő dolog, főleg, hogy Kriszti fotós... :)