2014. november 28., péntek

Cukormentes adventi naptár

Garantáltan cukor, csoki és édességmentes adventi kalendáriumot készítettem Editkének. A hatást még nem teszteltem rajta, mert még anyáéknál üdül, és a kalendárium csak tegnap este (éjjel...) lett készen, de nekem egyértelműen nagyon tetszik, úgyhogy ha a nyunyusnak nem jön be, akkor majd én fogom használni, neki meg veszek valami szalagról legyártott kakaómassza csodát :) Neeeem, nem veszek neki olyat, akkor előveszem inkább a tavalyit, és azt töltöm meg dióval. 
Az ötletet a gyereketetőn láttam, legalábbis azt hiszem, mert visszakeresni nem tudtam, de rengeteg jó ötletet és sablont lehet hozzá találni a neten. Az alapötlet az, hogy van egy nagy Télapófej, aminek a szakállára rajzolunk 24 kört, és a gyerekünk meg naponta ragaszthat oda egy vattapamacsot, így karácsonyra lesz szép fehér hószakálla a télapónknak. Nekem annyira nagyon megtetszett az ötlet, hogy muszáj volt megcsinálnom. Nem kell hozzá túl sok minden, inkább csak fantázia. 
Nekem ez volt a kiinduló állapot, és este fél 8kor kezdtem hozzá, és fél10-re készen is lettem az egésszel, szóval nem vészes a dolog. Persze agyban rá kell készülni, hogy sokat már ne elmélkedjünk fölötte, hogy mit hogyan is csináljunk, csak csinálni kelljen. 
Először is kell egy nagy papír, a legjobb valami vastagabb karton, hogy legyen tartása. Erre rajzoljuk rá, vagy ha van sablonunk, akkor másoljuk át róla a télapófejet. Na nekem sablonom nem volt, de ott van a jó kis telefonom, ami mellettem volt egy télapófejjel a kijelzőjén, és arról próbáltam átmásolni szabadkézzel a fejet, ha már a múltkor úgyis annyira belejöttem a rajzolásba. A lényeg, hogy télapó szakálla akkora nagy legyen, hogy odaférjen majd 24 darab vattapamacs, vagy vattakorong, amelyik szimpi. Az a rózsaszín kis kupak is nekem azért volt ott, mert pont akkora, mint egy vattakorong, és én azzal rajzoltam meg a korongok helyét, mert kézzel azért szép szabályos köröket nem tudok rajzolni, akármennyire is szeretnék. Ha megvan a rajz, akkor filccel emeljük ki a körvonalát, és akrillal fessük ki. Én a sapibojt helyére, és a szemöldökére is ragasztottam vattát, hogy kicsit furmányosabb, díszítettebb legyen.


Aztán a 24 kis körre ragasztottam számokat, amit a gyereketetőről letöltött sablonból nyomtattam ki és vágtam ki. Sima papírragasztóval ragasztottam oda. Azért szerettem volna oda számokat, mert Editke nagyon szereti a számokat, és így látja is őket, ha akarja, tanulja, ha nem nem. Meg tök jól fel is dobja az egyelőre üres szakállat :)
Ezután jött a kevésbé élvezetes rész, papírból 24 darab kis boríték legyártása... Ehhez egy A4-es lapot négyfelé vágtam, a négy részből négy kis négyzetet vágtam ki, és minden négyzetbe csomagoltam egy vattakorongot. Leragasztottam celluxszal, és mindegyikre ragasztottam egy számot papírragasztóval. 




Ezt a részt nem élveztem annyira, mint a télapófejet, de egész gyorsan elkészültem vele. Ezután a kis borítékokat gémkapoccsal felerősítettem egy madzagra, és Editke ágyára kötöttem :)
Innen tudja majd levenni minden nap az aznapi szakálldarabot, amit az ajtójára felkötött (szegény...) télapóra tud majd felragasztani. Szerintem örülni fog neki, legalábbis nagyon remélem, hogy értékeli, a többi, szobájában elhelyezett karácsonyi dísszel együtt. Alig várom, hogy lássa őket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése