2015. július 23., csütörtök

Vaniliakrémes csokis muffin

Nem igazán vagyok egy nagy muffin szerető ember, de van pár, amit nagyon szeretek, mint például ez a csokis muffin. A krémet én találtam ki a tetejére, az alap receptben (Sthal persze, a nagy muffinkirálynő) ez nem szerepelt, de mivel a családom azon fele, aki nem én vagyok (tehát mindenki, Editke és Krisztián) imádja a krémes sütiket, így kellett valamit tennem ennek a muffinnak a tetejére. Vendégvárónak sütöttem ezt a sütit, és jól is szerepelt.
Hozzávalók a muffinokhoz:
  • 15 dkg puha vaj
  • 10 dkg cukor
  • egy vaniliás cukor
  • 2 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 4 evőkanál tej
  • 1 tábla csoki
A puha vajat összehabosítjuk a cukorral és a vaniliás cukorral, aztán egyesével hozzáadjuk a tojásokat. A liszthez adjuk a sütőport, majd ezt is belekeverjük a tojásos-cukros keverékbe. A csokit darabokra vágjuk, és azt is a masszához keverjük. A muffinsütőt kibéleljük a papírkapszlival, és belekanalazzuk a tésztát. 12 darab lesz belőle. 200 fokon kb 20-25 perc alatt sül meg, tűpróbával ellenőrizzük, hogy jól átsült-e.

Hozzávalók a vaniliás krémhez: (ez az én találmányom, gyors, egyszerű, finom, nem túl egészséges...)
  • fél zacskó dr oetker vaniliás krém por (főzés nélküli)
  • 2 dl tej
  • egy doboz mascarpone sajt
Az elkészítés nagyon egyszerű, a vaniliás krémport összekeverjük a tejjel, és belekeverjük a mascarponét is, és voilá, kész. Szerintem nagyon finom ;) Aki elszánt, készíthet tojásból rendes vaniliás krémet, én erre most lusta voltam. Ha készen van a krém, és kihűltek a muffinok is, akkor habzsákba töltjük a krémet és a muffinok tetejére nyomjuk. Én tettem rá dekorcukrot is, nálunk ez már nem maradhat le semmiről :P


Editkének ízlett ;) Nekem is....


2 megjegyzés: