2015. november 6., péntek

Az igazi rakott krumpli

Ez az én "igazi rakott krumpli" receptem. Tehát nyilvánvalóan ahányan vagyunk, annyi féle igazi rakott krumpli recept létezik. Nekem ez a tuti, és ahogyan látom, Editkének is. És hogy miért kell egy ilyen egyszerű kajának a receptjét megosztani egy blogon? Az apropót erre nekem egy műsor adta, ahol nem annyira profi, de mégis szakácsnak mondott emberek főztek, és olyan bődületes dolgok voltak benne, mint pl a rakott krumpli is, amit nem tudtak normálisan elkészíteni, hogy azt éreztem, hogy akkor nekem ezt feltétlenül meg kell osztanom azokkal, akik olvasnak engem, meg mondjuk a nyunyusnak is legyen itt örök receptként, hogy az igazi rakott krumpli így készül. Nekem is vannak kincsként őrzött receptjeim anyától, és anya révén mamikától is, amiknek nagyon örülök, mert ahogy sajnos telik az idő, úgy a receptek is feledésbe merülnek, és sokszor eszembe jut, hogy bár ezt vagy azt megkérdeztem volna. Vagy le lett volna valahova írva. Oké, most ez így lehet hülyén hangzik, kit érdekelne az én halálom után mondjuk pont az, hogy hogyan készítettem a rakott krumplit, de akkor is, hátha. Vagy hátha valaki így tudja meg, hogy milyen is a tökéletes alföldi rakott krumpli :D 
Első és legfontosabb, a hozzávalók, azok közül is a kolbász. Rossz kolbászból nem lesz jó rakott krumpli sajnos. Bolti kolbászból még soha nem készítettem rakott krumplit, ami talán nem véletlen. A legjobb a békéscsabai kolbász, az biztos ;)
A következő nagyon fontos dolog, legalábbis nekem, hogy a rakott krumpli nem főtt krumpliból készül. Sokan úgy csinálják, és nem mondom, amúgy finom az is, de az igazán nagyon jó rakott krumpliban a krumpli az a sütőben sül meg. 
A harmadik meg maga a krumpli. Amit én se mindig tudok finomat venni, úgyhogy ebben még csak tanácsot se tudok adni, de egy biztos, nem minden krumpli ugyanolyan ízű.
És a tejföl! Nem csak tetejére kell, hanem a rétegek közé is, szerintem ez is nagyon fontos, és kulcskérdés a rakott krumplinál :D
A hozzávalók nagyon egyszerűek amúgy, mint ahogyan maga a készítés is:
  • 4-5 nagyobb krumpli
  • 10 főtt tojás
  • kolbász
  • tejföl, minél magasabb zsírtartalmú
A krumplit megpucoljuk vékony karikákra vágjuk. Egy jénai aljába teszünk tejfölt, erre jön az első réteg krumpli (tehát nyersen), aztán főtt tojás karikák egy rétegben, arra kolbász, a kolbászra tejföl, majd újra krumpli és így tovább. Ha elfogytak a hozzávalók, a tetejére mindenképpen kell még tejföl, és mehet is a sütőbe. Sózni én nem szoktam, a kolbászban van annyi só, ami elég hozzá. Sokáig kell sütni, hogy a krumpli is biztosan megsüljön, de megéri az időt kivárni, sokkal finomabb lesz, mint előre megfőzött krumplival, mert így a sütőben a krumpli nem hogy csak úgy simán megfő, hanem beissza a tejfölt és a kolbászból kisülő lét, hmmmmm. A tetejére mindenképpen tejföl kell, és mi barackbefőttel esszük, nagyon-nagyon finom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése