2015. december 2., szerda

Kakaós mézeskalács

A kakaós mézeskalács létező fogalom (most gyorsan rágugliztam), pedig én azt hittem, hogy véletlenségből én találtam ezt fel, de hát nem. Ami semmit sem ront a receptemen, sőt, mondhatnám azt is, hogy direkt készítettem magasabb kakaótartalmú mézeskalácsot, de az nem lenne igaz. Az történt ugyanis, hogy miután egy hete közölte Editke, hogy nem készülünk a karácsonyra, és ez borzasztó, utána nekiálltunk mindenféle karácsonyi készülődésnek, aminek egyik állomása a mézeskalács sütés volt. És mivel elég későn (és részemről idegbetegen jó fáradtan) kezdtünk el múlt héten csütörtökön mézeskalácsot sütni, így a kakaót sikerült "kissé" elmérnem benne, ami azt jelenti, hogy majdnem 10x annyi kakaóport mértem a sütihez, mint kellett volna... Ehhez képest már semmiség, hogy a mézet meg majdnem kihagytam belőle, pedig elismételtem vagy 3x, hogy "miért nem áll már össze ez a MÉZESkalács???" De végül csak beletettem a mézet is, a kakaót ugyan nem tudtam kivenni már belőle, de mégis mézeskalács lett belőle, amolyan sötétebb fajta. De legalább jót mutat rajta a cukormáz :P És megy a nappali bútorunkhoz is :P (Más előnyt még nem tudtam kitalálni hirtelen).
Hozzávalók az extra csokis mézeskalácshoz:
  • 250 g méz
  • 100 g vaj
  • 125 g porcukor
  • 5 g fahéj
  • 5 g gyömbér
  • 3 g szegfűszeg
  • 50 g kakaópor
  • 500 g liszt
  • 3 g sütőpor
  • 1 tojás
  • 1 csipet só
A hozzávalókat összegyúrjuk és pihentetés nélkül egyből nyújtjuk és formázzuk. 180 fokon 10-12 perc alatt sül meg, figyelni kell rá, nem szabad sokáig hagyni, mert akkor kemény lesz.

Párra sütés előtt fúrtam lyukat, aztán néhány csillagánizzsal meg gyönggyel felfűztem, és lett belőlük dísz :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése