2019. július 2., kedd

Pillecukor ropogós torta

Igazából nem tudom, mi ennek a tortának a hivatalos neve, vagy van-e egyáltalán neki olyanja, de jobb híján, illetve tudás híján én így neveztem el. Az ötletet természetesen a fb-on egy videó formájában láttam, aztán teljesen átszabtam az egészet, de itt található az eredeti forrás. Amit megtartottam belőle, az a tésztaként funkcionáló rész receptje, és abból sem minden. Alapvetően az tetszett ebben a tortában, hogy nem kellett sütni, mert Editke szülinapján mindig olyan  meleg van, még ha bekapcsolom a sütőt is, akkor teljes forróság lesz a konyhában. Viszont az eredeti receptben található kis crispyk helyett én egy színes gabonapelyhet használtam, mert azt akartam, hogy kívülről is színes legyen a torta. Utólag jöttem rá, hogy eléggé franciasaláta kinézetű lett így a torta, de ezt nem mondtam senkinek, így csak utólag nevettem rajta egyet, a hogy a képeket nézegettem a szülinapról. Editkének amúgy dzsungel témájú szülinapi bulija volt, amihez számos kelléket gyártottam, és egy csomó meg is maradt, ha valakit érdekel, szívesen  oda is adom, mert nem nagyon tudjuk őket hol tárolni. 
Na de a torta. A torta ilyen lett:

A "tészta" hozzávalói:
  • pillecukor (fehér)
  • valamilyen gabonapehely
  • vaj (vagy margarin, én két tortát is készítettem, mert anyának tejmentes lett)
  • sok türelem
Azt a formát, amibe a tortát szeretnénk, alaposan kivajazzuk/margarinozzuk, különben hozzáragad a formához a tészta. Egy keverő kanalat, és egy pohár alját is alaposan bavajazunk/bemargarinozunk. Veszünk egy jénait, azt is jól bevajazzuk/bemargarinozzuk, és ebbe tesszük a pillecukrot, amit a mikróban nagyon óvatosan felolvasztunk. Az óvatos olvasztás azt jelenti, hogy alacosnyabb hőfokon, és kb fél percentként a bevajazott kanállal átkeverve olvasszuk meg. Ha megolvadt, akkor belekeverünk tetszét szerinti mennyiségű gabonagolyót, és alaposan összeforgatjuk. Túl sokat nem szabad közben elmélkedni, mert visszaszilárdul a pillecukor, és ha benne van már a gabonagolyó, akkor nem tudjuk újra felolvasztani mikróban. Elővesszük az előkészített formát, beletesszük a pillecukros keveréket és a bevajazott aljú pohárral kilapogatjuk a forma oldalára, tetszés szerinti vastagságban. Ha kézzel is akarunk lapogatni, formázni, akkor a kezünket is be kell vajazni, különben hozzánk ragad a pillecukor.



Ha szeretnénk a krém rétegek közé is tésztát, akkor oda  is gyártsunk ugyanezzel a technikával "tésztát", és vajazzunk be egy nyújtófát és a deszkát, amin formázzuk a lapokat. Én kettő lapot készítettem a tortába. 
A krém bármilyen krém lehet, az eredetiben mascarponés krém van, de én vaniliásat szerettem volna. A krém ötlete anyától van, szegényt vagy 4x tutira hívtam a készítés közben...
Hozzávalók a krémhez:
  • 2 tasak főzős pudingpor
  • kb 7 dl tej
  • cukor ízlés szerint
  • 250 g vaj
A 2 tasak pudingot a tejjel megfőztem, hagytam kihűlni. A puha vajat ízlés szerinti cukorral habosra kikevertem, és a kihűlt pudinghoz kevertem. Mivel kicsit csomós lett, habverővel még kevertem rajta egyet, így jó habos lett a krém. Mivel belül is színes tortát szerettem volna, ezért három részre vettem a krémet, és ételfestékkel színeztem.
Aztán betöltöttem a tortát, az egyes színek közé egy-egy lapot téve.





 A tetejére szórtam díszítő cukorkát.
 A fő dísz a tortán ez a flamingó lett volna, ha nem törik ketté a nyakánál akkor, amikor bele akartam volna nyomni a tortába... Rohadt drága volt, és végül nem is lett tőle szebb a torta....
De a torta nagyon finom lett, a gyerekek is megették, pedig az én tapasztalatom az, hogy a gyerekzsúron a torta sose fogy el, na ez elfogyott... A szülőknek is ízlett. 


Anyának a torta alapba mentes csokifagyit tettem, mert sajnos már nem volt időm neki is színes tejmentes krémet legyártani. 
Boldog 8. szülinapot, kis Nyuleszkám! 

2019. június 5., szerda

Rojtos nyaklánc

Elkapott a gépszíj, azt hiszem, már ami a nyaklánc készítést illeti. Az új színű ruháimhoz eléggé kevés meglévő kiegészítőm passzol, ezért be kell újítanom majd pár gyűrűt és karkötőt, de ami most a kedvencem, az a nyaklánc. A rojtos nyaklánc ötletet már régen lementettem a pinteresten, többet is, de ez a változat tetszett a legjobban, amit most itt megmutatok. 
Az anyagbeszerzésem hozzá érdekesen alakult, mert egy kreativ boltban terveztem megvenni hozzá a gyöngyöket, de az orrom előtt bezárt a bolt (oké, elkávéztam az időt Zsuzskával, és jobb is volt úgy, mert) aztán a rossmannban jött velem szemben tök véletlenül egy nyaklánc szett, amit csak fel kellett dobnom a saját készítésű rojtjaimmal (rojtkészítést innen lestem), amik színhelyesek, természetesen, és kész is lett a nyaklánc.
Amúgy nem volt ilyen egyszerű elkészíteni, mert a rojtokat egy szerelőkarikára kellett felapplikálnom ahhoz, hogy a láncra tudjam szerelni, és ez nem volt egyszerű művelet, mert nincsenek spéci kis szerszámaim ehhez, de szerencsére Krisztián hajlandó volt nekem segíteni, annyira, hogy a végén az összes rojtot ő szerelte fel nekem a nyakláncra, és a végén még fűzni is befogtam. Ilyenkor gondolom azt, hogy nem a pénzhez kell feleségül menni, hanem a kedves emberekhez 😍

 És a kész mű használatban.

2019. május 31., péntek

Világos tavasz és pompom nyaklánc

Az úgy volt, hogy Krisztivel akartam volna szín és stílustancsáadsára menni, ahol majd jól megmondják nekünk, hogy milyen szín illik hozzánk (bőrünkhöz, szemünkhöz, stb). De Kriszti elment nélkülem, így Mártival mentem együtt 2 hete erre a workshopra (hát ez a neve, ennek nincsen magyar megfelelője, a tanfolyam ezt nem fejezi ki pontosan). És a rendkívül kedves Styliszt megállapította, hogy én bizony világos tavasz vagyok, akinek kb csak pillecukorka színeket lehet hordani, meg egy kis kutyabarnát 😅 esetleg szürkét. Nagyon esetleg. Tekintve, hogy a ruhatársam kb 80 %-a fekete ruhákból áll, eléggé vakartam a fejem, hogy akkor most mi a tök legyen, de végül azt gondolom, hogy csak sikerült megoldanom a kérdést, és próbálok nem arra gondolni, hogy télen majd rózsaszín csizmában járok korall kabáttal 😛
Ezek lettek az én új pillecukorka színeim, amik harmonizálnak a bőrömmel, a szememmel és a hajammal is, szerencsére, legalább azt nem kell megváltoztatni, bár egy hajfestés azért olcsóbb lett volna, mint egy komplett ruhatár csere, de hát majd alakul az is.
És még segítségnek ezt a képet kaptam, mint világos tavasz. Talán ezen a képen akadtam ki a legjobban, mert ez annyira nem én vagyok. Azok a zöldek... 
De a rózsaszíneket csúcsra járattam azóta, mondjuk a tanácsadás másnapján megállapítottam a szekrényem kipakolása után, hogy talán a pizsamáim és a köntösöm színhelyes, nem véletlen, hogy az ágyban érzem magam a legjobban 😂 hát ott színhelyes a ruhatáram.
A tanácsadás óta 2 hét telt el, az összes fekete ruhámat összepakoltam zsákokba, és elrakattam Krisztiánnal, hogy ne legyen kísértés, és azóta színhelyes ruhákat hordok. Vagy legalábbis próbálok. Nem sok ruhát vettem azóta, de jól kombinálom őket, meg volt pár színhelyes ruhám, ami nem tudom, hogy történt, de ott voltak a szekrényemben, pl az egyik futócipőm is teljesen színhelyes, azóta abban nyomulok. 
Egyik színhelyes vásárlásom során láttam meg a Brigitte Bijouban egy nagyon tuti nyakláncot, pompomos volt, nagyon trendi, és sajnos nekem elég drága. Akkor ütött szöget a fejembe, hogy ezt meg tudom csinálni én is, csak pompom kellene. És tegnap a jó Isten elém tárt a pepcoban egy csomó színhelyes, pompomos hajgumit! Meg is vettem őket gyorsan, kemény 480 Ft-ba fájt. Otthon elvágtam a gumikról a pompomokat. 
Aztán kicsit keresgéltem a kreatív dobozaimban, és találtam rózsaszín és kék kása gyöngyöt, meg damilt, gyöngy fűző tűt, és egy óra alatt el is készítettem a színhelyes, roppant menő Brigitte Bijou nyaklánc másolatát. 

Eredetileg fehér pólóval akartam volna hordani, de azt nem találtam színhelyesnek (ohh), és egy színhelyes pólóval és kardigánnal debütált ma rajtam a nyaklánc. Nekem tetszik, a munkatársaim hallgatnak, de szerintem ők akkor se szólnának, ha egy szemeteszsákban jönnék dolgozni... 

2019. május 4., szombat

Szeretet befőtt anyák napjára

Valahol a neten találtam az eredeti ötletet a szeretet befőttre, és ahogy elnéztem a közösségi oldalakon a képeket, mások is meglátták ezt a képet, mert az idei anyák napján tarolt a szeretet befőtt. Pedig azt hittem, hogy én leszek az egyetlen, aki ilyet csinált, hát tévedtem. 
Maga a szeretet befőtt áll egy üvegből, mint minden jól viselkedő befőtt, és benne sok-sok szeretet cédulával, amire a kedvünknek, a megajándékozott kedvének, vagy igazából bármilyen igényünknek megfelelő szövegeket írunk.
Az eredeti ötletben tényleg befőttes üvegekbe kerültek a kedves szavakat tartalmazó üzenetek, de én vettem egy kicsit puccosabb üveget a pepcoban ehhez a befőtthöz. Az eredeti ötletben sima papírra írták a szeretettel teli üzeneteket, ezen is változtattam, mi Editkével színes és mintás papírokat vágtunk fel csíkokra, és arra írtunk a legszebb gyöngybetűinkkel az üzenetet anyának.
A legnagyobb munka amúgy nekem a szép írás volt, Editkének is, a szeretet üzeneteket viszonylag gyorsan kitaláltuk, de bevallom, én nem is írok szépen, sőt, nem is szeretek kézzel írni, és rondás is írok, így ez egy igazi kihívás volt nekem, hogy ízlésesen készítsem el anyának. Editke szerencsére szépen ír, csak neki meg hamar elfáradt a keze. A kis üzenet csíkokat összetekertük, és beletettük az üvegbe.

Végül megtelt az anyának szánt kedves üzenetekkel, a szeretettel az üveg, tettem rá használati utasítást, és már küldtem is a futárral haza.




Boldog anyák napját! 

2019. április 6., szombat

Gyors császármorzsa

Mindig elfelejtem, hogy mennyire szeretjük a császármorzsát, ahhoz képest nagyon ritkán készítek. Ez a recept egy villámgyors változat, amiben nem kell áztatni a búzadarát, hanem meleg tejbe tenni, így gyorsan készen van és nagyon finom.
Hozzávalók:

  • 150 ml tej
  • 5 evőkanál búzadara
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 2 evőkanál étolaj
  • egy vaniliás cukor
  • 2 tojás
  • olaj a sütéshez
  • lekvár a tetejére
A tejet felmelegítjük, a tojás fehérjét habbá verjük. A tejbe beletesszük a búzadarát, a lisztet, a cukrokat, az étolajat, és ha már nem forró a tojások sárgáját. A habot óvatosan belekeverjük a tésztába, és kevés olajon egy serpenyőben megsütjük a tésztát. Nem baj, ha nem siekrül egyben megfordítani és szakad, pont az a lényeg, hogy jó morzsókás állaga legyen. Tetejére lekvárt teszünk és ehetjük is. 

2019. április 5., péntek

Húsvéti bárányok

A Müllerben láttam pompom bárányokat, és nagyon cukinak is találtam őket, de az áruk kevésbé volt baráti. Egyszerűen nem tudom, hogy lehet ennyiért eladni dolgokat, de két embert is láttam, aki vett ilyen barit, szóval a kereslet megvan rá. Én nem vettem meg, hanem lefotóztam, és Editkével otthon legyártottuk. A mieinknek ugyan lába nem lett, de szerintem még jobban is néznek ki, mint a boltiak, és mondjuk ki nem számoltam, milyen anyagköltségük lehetett, de gondolom kb a bolti negyede, ha nem még kevesebb.
Ez volt az eredeti, ami alapján a mienk készült.
Először gyártottunk pár pompont, ez alapján a videó alapján. A kisebbet Editke gyártotta egyedül, a két nagyobbat én. 
Aztán dekorgumiból kivágtam a fejet és ráragasztottam a szemeket.
A barifejeket rápisztolyoztam a pompomra és már készen is voltak a barik 🐑
Így elég gyors és egyedi húsvéti asztaldíszünk lett, kiegészülve pár pepcos csirkével és hungarocell tojással. 

2019. március 29., péntek

Túrópötty

Egyszer valamikor nagyon régen ettem még ilyen kis gömb alakú túró rudi bonbonokat, vagy nem is tudom, miket, nem emlékszem pontosan a nevére, csak a formájára, ami kerek volt, kívül csoki, belül túró, a közepén pedig lekvár. Talán egyszer ettem ilyet, de most eszembe jutott, mert egy oldalon láttam egy ilyesmi receptet, és a saját képemre formálva el is készítettem.
Editke nem szereti a túrót, érdekes, hogy akkor hogyan eszi meg a túrókrémet és a túrórudit, meg a túrós sütiket, de ha meglátja, hogy valamibe túrót teszek, egyből nem kér belőle, nem is értem, de hát mindegy gyereknek van valami hülyesége. Ennél a receptnél megmondtam neki, és látta is, hogy túróból készül, mégis megette, és még ízlett is neki, erre nincsen reális magyarázat, azt hiszem, hacsak nem a nutella a közepén. 
Hozzávalók kb 10 darabhoz:
  • 25 dkg túró
  • 3 evőkanál darált háztartási keksz
  • 1 vaniliás cukor
  • cukor vagy édesítő még ízlás szerint
  • kb 2 evőkanál tejszín
  • nutella a közepébe (elhagyható)
  • a bevonáshoz étcsoki
A hozzávalókat a nutella és a csoki kivételével összegyúrjuk, majd kisebb gömb alakot formázunk belőle vizes kézzel, aminek a közepébe nutellát teszünk. Ez nehezen fog menni, nekem itt-ott ki is nézett a nutella a túrós borításból, de nem frusztrált nagyon. a golyókat hűtőbe tesszük, lehet a mélyhűtő sem hülyeség, mert aztán olvasztott csokibe mártjuk, amiben tapasztalatom szerint elkezdt szétmenni a túró, és így tönkremegy a golyó forma, ha hidegebbek, akkor lehet jobban működika  bevonás is. Ha bevontuk csokival, ismét mehetnek a hűtőbe, majd ehetjük is. Nagyon finom és gyorsna készen van, gyorsan el is fogy...
 A golyókészítés elég macera, jutalomként le lehet nyalogatni a maradékot a tenyerünkről 😉
 A bevonás nélküli golyók.
 Útra készen Editke uzsis dobozában.